Új kapussal erősít a Somorja


Az STK Somorja a kapusposzton erősítette meg keretét

fotó: stksamorin.sk

A somorjai klub leigazolta a 23 éves Matúš Chropovskýt, aki korábban a FK Senica, a ViOn Zlaté Moravce és a KFC Komárno színeiben is védett.

A 193 centiméter magas hálóőr pályafutását Senicán kezdte, ahol fiatalon már az élvonalban is bemutatkozhatott. Ezt követően a ViOn és a Komárom együtteseiben folytatta karrierjét, azonban az élvonalban eddig csupán egy mérkőzés jutott neki. Most azonban új lehetőséget kap Somorján, ahol komoly verseny vár rá: hiszen a kapusposzton Horváth Attilával és Botló Kristóffal kell megküzdenie a kezdőhelyért.

A klub vezetése bízik benne, hogy Chropovský új lendületet hoz a csapat hátsó alakzatába. A játékos motiváltan érkezett, és készen áll arra, hogy bizonyítson új állomáshelyén.

A rovat legfrissebb hírei