Újabb erősítés Somorján
Felvidéki tehetséggel erősít a Somorja
fotó: stksamorin.sk
Az STK Somorja nyári átigazolási időszaka újabb meghatározó igazolással folytatódik. A klub bejelentette, hogy kétéves szerződést kötött a rutinos védekező játékossal, a 27 éves Varga Péterrel.
A zsélyi születésű Varga elsősorban védekező középpályásként ismert, ám karrierje során több alkalommal is bizonyított középhátvédként. Legutóbb az FC Kassát erősítette, ahol kulcsszerepet vállalt a csapat élvonalba jutásában. Korábban az élvonalbeli FK Senica színeiben is pályára lépett, emellett a másodosztályban a KFC Komárom, az MŠK Púchov és a Gyirmót együttesében is meghatározó teljesítményt nyújtott.
„Viszonylag gyorsan megtörtént a megegyezés. A múlt hét folyamán megkeresett a somorjai vezetőség, hogy el tudnék-e képzelni egy csallóközi szerepvállalást. Egy rövid beszélgetést és a projekt bemutatását követően gyorsan egyezségre jutottunk, rábólintottam a lehetőségre, hogy Dél-Szlovákiában futballozzak. Egy olyan klub mellett döntöttem, amelyről elmondhatom, elég jól ismerem, amelynek minőségi a stadionja és ahol az edzésfeltételek is magas szintűek. Mivel már a vezetőedző kiléte is ismert volt, ez a tény szintén megkönnyítette a döntésemet. Az első benyomásaim kiválóak, gyönyörű pályákon gyakorolunk, minden úgy működik, ahogy kell, a srácok kedvesek és lassacskán a fiatalabb csapattársaimmal is megismerkedem, akiket annyira még nem ismertem ezelőtt. Bízom benne, hogy közös erővel képesek leszünk nagy dolgokat elérni és sikeresek leszünk az előttünk álló idényben” - nyilatkozta a klub honlapján Varga Péter.
A klub sportigazgatója, Horváth Csaba szerint Varga tapasztalata komoly erősítést jelent az alakuló keret számára: „Fiatal csapatunk számára kulcsfontosságú, hogy legyenek olyan játékosaink, akik stabilitást és rutin hoznak. Péter jól ismeri a második ligát, és az élvonal légköre sem idegen számára. Meggyőződésünk, hogy gyorsan beilleszkedik majd, és hasznos tagja lesz az együttesnek.”
A somorjai csapat tehát újabb tapasztalt láncszemmel bővült, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy az STK versenyképes maradjon a másodosztályban – vagy akár magasabb célokat is kitűzhessen.
Kövess minket facebook-on: