Íme a nyári felkészülés és az edzőmeccsek menetrendje
A DAC munkába állt, lehet már tudni a következő hetek programját is
fotó:dac1904.sk
Mint beszámoltunk róla, a DAC 1904 hétfőn hivatalosan is megkezdte a 2025/26-os idényre való felkészülést a klub akadémiáján. A játékosok fizikai felmérésekkel indították a munkát, majd a héten már labdás edzések is szerepelnek a programban. A csapat több felkészülési mérkőzést is játszik, valamint ausztriai edzőtáborba is elutazik.
A sárga-kékek első edzőmeccsükön június 27-én az örmény FC Noah ellen lépnek pályára a magyarországi Csornán. Július 2-án a szerb élvonalbeli Topolya (TSC) lesz az ellenfél hazai környezetben. Július 6. és 11. között a csapat ausztriai edzőtáborban vesz részt Wenigzell településen, ahol egy újabb mérkőzés is tervben van, az ellenfél még egyeztetés alatt áll.
A hazatérés után július 14-én házon belüli edzőmeccset játszik a DAC A-csapata a klub juniorjaival. Július 17-én újabb felkészülési mérkőzés következik, az ellenfél kiléte itt is később lesz ismert.
A DAC nyári felkészülésének programja:
Június 16. – felkészülés kezdete (DAC Akadémia)
Június 27. – FC Noah – DAC 1904 (Csorna, Magyarország)
Július 2. – DAC 1904 – TSC Topolya (DAC Akadémia)
Július 6–11. – edzőtábor Wenigzellben (Ausztria)
Július 10/11. – felkészülési mérkőzés (ellenfél később)
Július 14. – DAC A – DAC junior (DAC Akadémia)
Július 17. – felkészülési mérkőzés (ellenfél később)
A program még változhat, de a DAC-nál minden adott ahhoz, hogy megfelelő formába lendüljenek az augusztusi rajtig.
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: dac, dunaszerdahely, niké-liga, felvidék, felkészülés