Otthon kaptak ki újra a komáromiak


A hazaiak a játékvezetők több ítéletét is vitatták.

A komáromi férfi kosárcsapat az Extraliga 24. fordulójában Szvit (Svit) csapatát fogadta hazai pályán. Az első perceket leszámítva végig a vendégek vezettek és a második félidőben a kemény párharcokat hozó találkozót meg is tudták nyerni. A második két negyedben több vitatható ítéletet is hoztak a bírók, így idő előtt fejezte be a mérkőzést Vladimir Djordjević és Isaiah Johnson is. A végeredmény 84-90 lett.

"Fizikailag megterhelő mérkőzés volt, sokszor kemény, test a test elleni játékot láthattunk. Sajnos nem tudtuk kivenni a játékból a kulcsjátékosaikat és az első félidőben nagy előnyt adtunk az ellenfélnek. A mérkőzés ezen szakaszában mintha elfelejtettünk volna védekezni és ez később megbosszulta magát. A második félidő már kiegyenlítettebb volt, de nem tudtuk behozni a hátrányunkat" – nyilatkozta a mérkőzés után Molnár József, Komárom vezetőedzője.

Az MBK sorozatban harmadik vereségét szenvedte el a bajnokságban.

Szlovák férfi kosárlabda bajnokság, 24. forduló:

MBK Rieker COM-therm Komárom-Iskra Svit 84-90 (19-25, 20-19, 21-26, 24-20)
Komárom, 350 néző, v.: Ženiš, Kúkelčík, Bartoš

Komárom: Bowman Jr. 25, Pipíška 24, Dukič 11, Duffy 7, Djordjevič 6 (Stojanov 4, Tratnik 4, Gabrijel 3, Halmeš, Marchyn )
Szvit: Nesbitt 16, I. Johnson 14, Carr 12, Monček 9, Stuteville 4 (Avramovič 26, Andrews 5, Bizub 4, Baldovský)

Fotó: Facebook; Karol Scholtz

 

A rovat legfrissebb hírei