Ponttal tért haza Galgócról a DAC


A HC DAC Dunaszerdahely a galgóciak (Hlohovec) otthonában lépett pályára szombaton.

A MOL Liga 17. fordulójának mérkőzésén Monika Rajnohová találatával a sárga-kékek szereztek vezetést. A mérkőzés roppant fordulatos volt. Hol az egyik, hol a másik csapatnál volt az előny. Az első félidőben egyik csapat sem tudott két gólnál többel meglépni ellenfelétől. A nagyszünetben 12-12 volt az állás.

A második játékrészben is fej-fej mellett haladtak a csapatok. Bő tíz perccel a vége előtt ellenben 25-22-őt mutatott az eredményjelző. Straka Máriáék ki tudtak egyenlíteni, de az utolsó fél percnek ezek után is a hazai Sporta vágott neki előnyben. Monika Rajnohová viszont keretbe foglalta a találkozót, és négy másodperccel a vége előtt kiegyenlített. A HC DAC Dunaszerdahely így egy ponttal térhetett haza a Nagyszombati kerületi rangadóról.

MOL Liga, 17. forduló:

HC Sporta Hlohovec-HC DAC Dunaszerdahely 27-27 (12-12)
Galgóc, 150 néző, v.: Gabriš, Veselka

Hazai gólszerzők: Beňušková 6, Skaličanová 1, Kisová 3, Tulipánová 12, Luščonová 2, Czuczorová 1, Demajová 2
Vendég gólszerzők: Pénzes Mónika 1, Lelkes Lilla 2, Bízik Boglárka 6, Kozma Dominika 5, Straka Mária 4, Demeter Virág Orsolya 2, Monika Rajnohová 7

Fotó: facebook.com/mskds; Lelkes Ernő

 

A rovat legfrissebb hírei