Fodrek csalódott a végeredmény miatt
Így látták a Slovan-DAC mérkőzést a vezetőedzők
fotó: dac1904.sk
A Niké-liga felsőházi rájátszásának 5. fordulójában a dunaszerdahelyi DAC az örök rivális Slovan otthonába látogatott, ahol elkomolytalankodta a zsebében lévő 3 pontot, így végül csak pontrablásra volt elegendő a játékuk.
A mérkőzés végén a vezetőedzők is nyilatkoztak a látottakról.
Branislav Fodrek a DAC vezetőedzője méltán lehetett csalódott, hiszen csapata kiengedte a gőzelmet a kezéből: “Egy remek bajnoki mérkőzést láttunk, amely során a nézők igazán jól szórakozhattak. Volt benne érzelem, helyzetek, dráma, de a meccs alakulása miatt csalódottak vagyunk. Eltekintve attól a tízperces időszaktól, amikor kétszer is gólt kaptunk, nagyon jól játszottunk. Megszereztük a vezetést, a Slovan nyomás alá került, de természetesen mindent egy lapra feltett, ami be is jött neki. A tizenhatosunk támadás alatt volt, de legalább az egy pontot sikerült megőriznünk. Értékeljük a döntetlent, de a mérkőzés képe alapján csalódottan megyünk haza.”
A Slovan mestere Vladimír Weiss örülhetett ezúttal, hiszen csapata hatalmas hátrányt küzdött le igen rövid idő alatt, így megmentett egy pontot. “Nagyjából ilyen mérkőzésre számítottam. Már a bemelegítésnél láttam, hogy nem vagyunk eléggé fókuszáltak a meccsre. Próbáltam felébreszteni a játékosokat, de ennek ellenére az első félidőt elpazaroltuk mozgás és aktivitás nélkül. Paradox módon a második félidőben csak 0:2-es állásnál kaptunk észbe. Ezt követően volt egy kiváló 20-25 perces időszakunk, de ez kevés volt a győzelemhez. A végén akár nyerhettünk is volna, de ki is kaphattunk volna, így a döntetlen megérdemelt. Büszkék lehetünk arra, hogy 0:2-nél sem adtuk fel, és a végén Bajrić akár a győzelmet is kiharcolhatta volna. Jó meccs volt a nézők számára, és most van két napunk a Slovnaft Cup visszavágójára a Nagyszomabat ellen.”