A DAC felemelte hangját a gyűlölködés ellen
Nem maradt szótlan a DAC a Slovan elleni rangadó magyarellenes megnyilvánulásaival szemben
fotó: DAC /facebook
Mint beszámoltunk róla, a Slovan ultrák jó szokásuk szerint ismét kitettek magukért, magyarellenes molinóval, petárdafüsttel, sálégetéssel és magyarellenes rigmusokkal színezték a hétvégi rangadót.
A mérkőzés után a dunaszerdahelyi klub közleményben reagált a Slovan szurkolói által bemutatott gyűlölködésére, és panasszal élt a Szlovák Labdarúgó Szövetség felé.
A DAC elfogadhatatlannak tartja a Slovan szurkolóinak viselkedését, mely nem fér bele az egészséges rivalizálásba, nembeszélve arról, hogy a 21. században sem a labdarúgás, sem a társadalom szintjén nem kellene jelen lennie ilyen sértő, kirekesztő és megosztó viselkedésnek, mely teljesen szembe megy azokkal az értékekkel, melyek szerint a sportnak a társadalmat kellene összekötnie.
A DAC teljes körű kivizsgálást kér az ügyben a Szlovák Labdarúgó Szövetségtől (SFZ), és elvárják, hogy az SFZ saját szabályzata, valamint az aktuális hazai és nemzetközi diszkriminációellenes normákkal összhangban tegyen lépéseket.
Emellett a klub felszólította a szlovák labdarúgás minden szereplőjét, beleértve a csapatokat, a ligát, a szabályozó szerveket és a médiapartnereket is, hogy gondolják át, milyen értékeket szeretnének közvetíteni a stadionokban, a képernyőkön és a nyilvánosságban, szerintük ugyanis ennek a sportnak az egyenlőségről és a befogadásról kellene szólnia a pályán és azon kívül is.
A klub teljes nyilatkozata:
Az április 12-i Slovan Bratislava elleni mérkőzéssel kapcsolatban
A DAC 1904 mélységes csalódottságát és aggodalmát fejezi ki az április 12-én, a Slovan Bratislava elleni mérkőzésünk során történt események kapcsán – különösen a hazai szurkolók által bemutatott koreográfia (tifo) miatt, amelyet nemcsak, hogy nem tartunk helyénvalónak, hanem sértőnek, kirekesztőnek és megosztónak is tekintünk.
Ez a tifo nem csupán klubunkat gúnyolta – hanem olyan etnikai, kulturális és nemzeti érzékenységeket érintett, amelyeknek semmi keresnivalójuk nincs sem a modern futballban, sem a társadalomban. Olyan pillanatban, amikor a labdarúgásnak közösségeket kellene összekötnie, ehelyett megosztásra és kirekesztésre utaló üzenetek jelentek meg.
Tisztában vagyunk vele, hogy az egészséges rivalizálás a sport része — de az identitás, az etnikai vagy regionális hovatartozás kigúnyolása átlép egy határt, amelyet soha nem szabad elfogadni vagy normalizálni. Büszkék vagyunk arra a sokszínű, befogadó és kulturálisan gazdag közösségre, amely klubunkat, szurkolótáborunkat és térségünket jellemzi. Mindig határozottan ki fogunk állni azokkal szemben, akik ezt megkérdőjelezik vagy támadják.
Szándékunkban áll hivatalos panasszal élni a Szlovák Labdarúgó Szövetség (SFZ) felé, és teljes körű kivizsgálást kérni az ügyben. Elvárjuk, hogy az SFZ saját szabályzata, valamint a vonatkozó hazai és nemzetközi diszkriminációellenes normák alapján megfelelő lépések történjenek.
Egyúttal felszólítjuk a szlovák futball minden szereplőjét – klubokat, a ligát, médiapartnereket és szabályozó szerveket – hogy gondolják át, milyen értékeket közvetítünk a stadionokban, a képernyőkön és a nyilvánosságban. A futballnak olyan térnek kell maradnia, ahol a tisztelet, az emberi méltóság és az egyenlőség érvényesül – a pályán és azon kívül is.
Köszönetünket fejezzük ki játékosainknak és szurkolóinknak is, akik ismételten méltósággal és egységben képviselték klubunkat a nehéz körülmények ellenére. A ti büszkeségetek és összetartásotok nap mint nap példát mutat.
21. századi Közép-Európában élünk. A kirekesztésnek nincs helye a mi játékunkban.
DAC 1904
#HungarianNotForeign
forrás: dac1904.sk