Bari Jenő szerint ez már nem az a DAC lelkület, ami volt az ő idejében

fotó: dennikn.sk

Sokan emlékeznek még a 90-es évek egyik emblematikus DAC játékosának játékára, aki a Csallóközi Romárió becenéven vonult be a DAC és a szlovák labdarúgás történelmébe, mint a legismertebb szlovákiai roma származású futballista.
Bari Jenő egy kis faluból, a Fülekhez közeli Bénáról jutott el a szlovák élvonalba. 23 évesen mutatkozott be Privigyén, a Baník Prievidza csapatában, majd 1994 és 1996 között a DAC játékosa volt.

Az egykori DAC legendával a dunaszerdahelyi.sk készített interjút, melyben Bari Jenő felidézte dunaszerdahelyi emlékeit, a városhoz és a szurkolókhoz való kötődését, a labdarúgás változásait az elmúlt 30 évben, illetve a fiáról is beszélt, aki a nyomdokaiba lépett. Ebből az interjúból szemelgettünk.

Bari Jenő a mai napig figyelemmel követi a DAC szereplését, mérkőzésekre is szokott járni, és nemcsak szép emlékei vannak Dunaszerdahelyről, hanem továbbra is élvezi a szurkolók szeretetét, akik mindig nagyon kedvesek vele, amikor felismerik. A mai DAC-t viszont már nem tudja összehasonlítani az ő idejében levő csapattal, mert szerinte már nem ugyanaz a szív és lelkület jellemzi a játékosokat.

“Párhuzamot nehéz találni az akkori és a mostani csapat között, ugyanis teljesen más időszakról beszélünk. Amikor én a DAC-ban futballoztam, akkor nem volt ilyen sok külföldi játékos, sőt, az egész csapat kizárólag magyar, illetve szlovák ajkú játékosokból tevődött össze. A szlovák ligában is nagyon kevés volt a külföldi légiósok száma. Úgy gondolom, hogy akkoriban nem csupán a szurkolók, hanem a játékosok is kitették a szívüket és a lelkület a DAC-ért. Mi, az öltőzön belül is nagyon örültünk, hogy a csapatban futballozhattunk, és egy nagy családként tekintettünk a klubra. Véleményem szerint a mostani futballisták – akik a csapathoz kerülnek – már nem olyan szívvel futballoznak, mint mi, a mi időnkbe. Lehet, hogy a mostani játékoshoz viszonyítva, a képességeinket tekintve gyengébbek voltunk, azonban a szívünket minden mérkőzésbe beletettük. Napjaink futballja – és nemcsak a DAC-ról beszélek – egy nagy üzlet, ami néha meg is látszik.”

Mindezek ellenére azt elismeri, hogy nagyon sokat változott a labdarúgás, mint játék, és őleg a jó irányba. “Úgy gondolom, hogy általánosságban a futball jófelé fejlődött. Sokkal gyorsabb lett a játék, mint amilyen a mi időnkben volt, mindemellett napjainkban sokkal több a taktikai elem is az egyes mérkőzések során.”

Bari szerint az egyik legnagyobb változás viszont maga a szurkolói környezet, mely szerinte az ő idejében szorosabb és jobb volt. “A szurkolók jobban ismerték a nem túl ismert játékosokat is, pedig akkoriban még nem volt internet. Ma már pedig a mérkőzések végeztével minden információt meg tudnak tekinteni, nem kell várni az újságokat. Napjainkban azonban – főként gyorsaságban és technikailag is – fejlettebb a futball, de meg kell jegyezni azt is, hogy manapság egyre kevesebb néző jár a mérkőzésekre, nem úgy, mint a mi időnkben.”

Bari Jenő beszélt legnagyobb büszkeségéről is, Krisztián nevű fiáról, aki apja nyomdokaiba lépett, és már évek óta a Zsolna egyik kulcsjátékosa, és a büszke édesapa reménykedik, hogy előbb vagy utóbb a válogatottban is bemutatkozhat.

“Nagyon örülök neki, hogy a fiam elsőligás futballista lett. Sokat dolgozott ezért. Tizennégy éves korában került el Fülekről Dunaszerdahelyre, ahol négy esztendőt töltött, most pedig már ötödik éve a Zsolna csapatában van. Én általában nem úgy szoktam nézni a mérkőzéseit, mint egy szülő, hanem egy picit úgy, mint egy futballedző, aki azért valamennyire ért a labdarúgáshoz. Sok időbe telt neki az, hogy ezt a mostani szintet elérje. Sokat kellett fejlődnie, és külön örülök annak is, hogy a Zsolna türelmes volt vele, hiszen minden szükséges „lépcsőfokot” végigjárt. A tavalyi szezonban már úgy éreztem, hogy a fiam elért egy olyan szintet, hogy már azt mondhatom „kész van”, egy igazi elsőligás futballista lett belőle, ami nagyon nagy öröm a számomra, mivel ez a srác mindig is profi labdarúgó akart lenni. És amit elért, azt egyedül saját magának köszönheti. Keményen dolgozott és keményen dolgozik most is. Hogy a válogatottba kap-e meghívót? Egyelőre nem tudom, nehéz megmondani. Én viszont örülnék neki, ha kapna egy esélyt arra, hogy megmutassa azt, hogy válogatott szinten mire lenne képes. Ő is nagyon szeretné ezt. Mindenesetre álmodozunk róla, és bízunk abban, hogy az álmok valóra válnak.”

A teljes interjút ITT olvashatja.

forrás: dunaszerdahelyi.sk