Győzelem az első felkészülési mérkőzésen


A DAC sikeresen kezdte a felkészülést magyar élvonalbeli ellenfele ellen

fotó: dac1904.sk

Öt téli felkészülési mérkőzést terveznek Dunaszerdahelyen a Niké liga folytatása előtt, ebből pedig az első mérkőzést győzelemmel abszolválta a DAC, nem is akárhogyan, hanem hátrányból fordítva.

A dunaszerdahelyiek Gyírmóton léptek pályára a magyar élvonalban szereplő Zalaegerszeg ellen, akinek soraiban a felvidéki Medgyes Sinan is ott volt a hétvégi mérkőzésen, sőt pályára is lépett.

Branislav Fodrek 23 játékosnak adott lehetőséget a mérkőzésen, úgy, hogy mindkét félidőben külön csapattal állt ki. Fodrek sajnos több alapemberére nem számíthatott, köztük a sérült Csinger és Redzic hiányzott, de nem volt ott a keretben Andzouana, Bassey, Ortiz és Bernát sem, viszont lehetőséget kapott a Somorja és a DAC U19-es csapatának több játékosa is.

A ZTE nem sokat váratott magára, első lövéséből megszerezte a vezetést, és bár helyzete volt, csak a harmincadik perc körül tudott egyenlíteni a DAC Yapi kapásgóljával.

A második játékrészben, mintha egy teljesen más mérkőzés kezdődött volna, hiszen teljesen kicserélődtek a csapatok, a DAC pedig az 54. percben megszerezte a győzelmet érő gólt a horvát támadó Barišić fejese révén.

„Természetesen érezhető volt, hogy egy kemény erőnléti blokk után ez volt az első mérkőzésünk. Elégedett vagyok a játékosok hozzáállásával, végigharcolták a meccset, természetesen a formán még csiszolni kell. Bízom benne, hogy növekvő tendenciát fogunk mutatni. Sok jó dolgot láttunk, de van még miben javulnunk. Egy bizonyos folyamatban vagyunk, amelyet folytatni szeretnénk. Ahogy azt a srácoknak is elmondtam, meg kell tanulnunk újra győzni, így egy nemzetközi előkészületi találkozón aratott siker mindenképpen örömre ad okot – főleg hátrányból felállva. Sok jó, de néhány gyengébb teljesítményt is láttunk, de a mérkőzés teljesítette azt, amit vártunk tőle. Kiko Herc esetében nem akartunk kockázatni, fájdalmat érzett, megtaposták a bokáját, ezért cseréltem le. Még sok összecsapás vár ránk, ezért remélem, hogy az állapota nem lesz rosszabb, mint amilyennek látszott.” - értékelte csapata teljesítményét
Branislav Fodrek vezetőedző a klub honlapján.

A sárga-kékek legközelebb január 22-én szerdán a szerb élvonalbeli Čukarički Belgrád együttesével mérkőznek meg a törökországi edzőtáborban, ahova szinte közvetlenül már az edzőmérkőzés után el is utaztak.

Felkészülési mérkőzés:
ZTE FC Zalaegerszeg - DAC 1904 1:2 (1:1)
Gólszerzők: 13. Bakti ill. 29. Yapi, 54. Barišić
Sárga lap: 63. Safronov, 79. Bodrogi ill. 61. Blaško, 77. Bajo

DAC, I. félidő: Popović - Yapi, Dimun, Brunetti, Abraham - Tuboly, Bősze, Vitális - Sylla, Almási, Ramadan;
II. félidő: Kaltsas - Raška, Kacharaba, Modesto, Mendez - Jenčuš, Herc (69. Zápražný), Bajo - Trusa, Barišić, Blaško; Vezetőedző: Branislav Fodrek.

A rovat legfrissebb hírei