Harminchat ponttal kapott ki Komárom, az új írányító segíthet


A komáromi kosarasok idegenben szenvedtek csúnya vereséget szerda este.

Komárom nem kezdte rosszul a privigyei (Prievidza) találkozót, az első negyedben még vezettek is, azonban 11-12 után állva hagyták őket a hazaiak. Az első szünetre már tíz pont volt Delicék előnye, amelyet tizenhéttel toldottak meg a nagyszünetig. Húsz perc után 57-30 volt az állás. Bowmanéknak a szünet után sem ment a játék és végül sima 113-77-es vereséget szenvedtek.

"Abban a reményben utaztunk a tegnapi meccsre, hogy van esélyünk elkapni a Prievidzat. Felkészültünk belőlük, és hittünk is a győzelemben. A meccs koreográfiája viszont így nézett ki: az első negyed utolsó 3 percében egymás után hoztuk a rossz döntéseket, még az időkérés után is, az ellenfél pedig ezt kihasználta. Ez volt a fordulópont, és sajnos innen már nem tudtunk visszakapaszkodni a meccsbe. A félidőben azt a célt tűztük ki magunknak, hogy megnyerjük a második félidőt. Sajnos ez sem sikerült. Puhányak voltunk, így nem lehet nyerni. De tanulunk a meccsből, kijavítjuk a hibákat és megyünk tovább. Köszönjük, hogy velünk vagytok" – írta a meccs után a szurkolói Facebook-csoportba Molnár József, a komáromiak vezetőedzője.

A vereség után Miles Bowaman Jr. így értékelt: "Nagyon jól játszottak. Ha már egy játékos elkapja a fonalat és sikeresek a nehéz dobásai, az a társakat is magával húzza és motiválja. Mi viszont az egyik legrosszabb meccsünket játszottuk a szezonban. Dolgoznunk kell a csapaton belüli kémián. A csapatban sok játékos kicserélődött, így fontos lesz, hogy össze tudjunk szokni."

Szlovák férfi kosárlabda bajnokság, 21. forduló:

BC Prievidza-MBK Rieker COM-therm Komárom 113-77 (22-12, 35-18, 24-18, 32-29)
Privigye, v.: Šarišský, Holländer, Gacík

Privigye: Durmo 24, Gačeša 16, D. Johnson 10, Majerčák 5, Jovanovič 3 (Guillory 36, Delič 15, Matuška 2, Mokráň 2, Bakoš)
Komárom: Baldwin 9, Djordjević 11, Dukić 9, Marchyn 9, Bowman Jr. 19 (Tratnik 2, Halmeš 2, Pipíška 7, Gabrijel 9, Stojanov)

A komáromiakhoz kapcsolódó hír, hogy a december közepén érkező amerikai irányító Johnny Baldwin egy hónapos próbajáték után távozik a csapattól. A helyére szintén egy amerikai, a 23 éves Jorden Duffy érkezik. A fiatal 185 centiméter magas irányítónak ez lesz profi karrierjének első állomása. Az NCAA-ban 25 meccsen átlagosan 10,3 pontot, 4,3 lepattanót és 2,2 asszisztot jegyeztt mérkőzésenként. Az irányító poszton a csapat sokáig várta Boban Tomić felépülését is, aki végül egészségügyi okok miatt a szezonban nem játékosként, hanem stábtagként dolgozik majd tovább.

Fotó: Facebook; Karol Scholtz

Security Check Required

(null)

A rovat legfrissebb hírei