Ponttal tértek haza a Magas-Tátra kapujából az újváriak


A HK Érsekújvár hosszabbításban szenvedett vereséget Poprádon (Poprad).

A mérkőzés első harmadában inkább a hazaiak voltak fölényben. Legalábbis ami a helyzetek számát illeti. A vendégek részéről Andrisík szerezhetett volna gólt, de Vošvrda védett. Ekkor viszont már 1-0-át mutatott az eredményjelző, Svitana góljával vezetett a Poprád. Az újváriak Pavlasnak köszönhették, hogy nem volt nagyobb a különbség.

A következő játékrészben Svitana passza után az üresen helyezkedő Takáč növelhette volna csapata előnyét, de elrontotta a befejezést, a korong viszont így is a hálóban kötött ki, miután Števuliakról szerencsétlenül a saját kapujába pattant. Gyorsan jött a válasz, Bajtek használta ki, hogy az ellenfél védői már hosszabb ideje a jégen voltak és beszorultak a Vošvrda kapuja elé. A gyors gólváltás után 2-1-nél vonultak az öltözőbe a csapatok.

A harmadik húsz perc a vendégeké volt. Az érsekújvári bikák mindent megtettek az egyenlítését. Ez az 53. percben Jašának jött össze, aki Rogoň lövésére érkezett a legjobban. 2-2 után a hosszabbításban elősként Pospíšil veszélyeztetett, de nem tudott betalálni. Ha nem adsz, kapsz - tartja a mondás és ez most is így volt, Vandas döntötte el a találkozót a 62. percben.

Tipsport Liga, 38. forudló:

HK Poprad-HK Mikron Érsekújvár 3-2 (1-0, 1-1, 0-1, 1-0) - hosszabbítás után
Poprád, 1 558 néző, v.: Novák, Juhász – Frimmel, Soltész

Gólszerzők: Svitana 11. (Takáč, Zagrapan), Takáč 28. (Svitana), Vandas 62. (Svitana) ill. Bajtek 30. (Stupka), Jaša 53. (Rogoň, Hruška)

Fotó: Facebook-HC Nové Zámky - HC Érsekújvár magyar változata

A rovat legfrissebb hírei