Kitüntetést kapott a komáromi kajaklegenda


Soós Tibor a Ľudovít Štúr-érdemrend második fokozatát vehette át.

Szlovákia köztársasági elnöke, Zuzana Čaputová 20 főnek adta át a Ľudovít Štúr-érdemrendet. A kitüntetés három fokozatának valamely darabját az államfő olyan személyeknek adta át, akik a Szlovák Köztársaság, a demokrácia, a honvédelem és nemzetbiztonság érdekében végzett tevékenységükkel, egyéb eredményeikkel vagy kivételes cselekedettel kiérdemelték azt.

Soós Tibor a komáromi és a szlovákiai kajakélet egyik meghatározó személyisége. A felvidéki szakember sportvezetőként és edzőként is a sportág kiemelkedő szereplői közé tartozik. Ő volt a világbajnok Szabó Attila és a Riszdorfer testvérekkel fémjelzett híres komáromi kajak négyes mestere.

Az Új Szónak arra a kérdésre, hogy mely eredményeit emelné ki, így válaszolt: "Mindenekelőtt a négyeskajak versenyszámban elnyert két olimpiai érmet emelném ki. A komáromi sportolókkal az athéni olimpián bronzot, a pekingin pedig ezüstöt szereztünk. Ezenkívül több világbajnoki címet is nyertünk, volt, hogy hatot is egymás után. Ezenkívül a komáromi klubnak két csónakházat is építettünk."

Fotó: facebook.com/NapiGerzson

A rovat legfrissebb hírei