A szlovák válogatott legendája Komáromban lett edző


A KFC Komárom új edzője a 107-szeres szlovák válogatott lett.

A Delta hetilap Facebook oldalán számolt be a hírről, hogy Miroslav Karhan lesz a másodosztályú komáromi focicsapat új edzője. A hírt a klub elnöke, Baráth György is megerősítette.

Karhan pályafutása során elsőként lépte át a szlovák válogatottban a 100-as bűvös határt és végül 107 meccsnél állt meg a nemzeti együttesben. A klubcsapatokat tekintve a nagyszombati (Trnava) Spartakból indult, majd játszott a Betis, a Besiktas, a Wolfsburg és a Mainz csapatában is mielőtt visszatért nevelőegyesületéhez.

Aktív pályafutásának befejezését követően a nagyszombatiaknál előbb sportigazgatóként, majd vezetőedzőként tevékenykedett 2016 áprilisa és 2017 májusa között. 2019 februárjától a harmadosztályban szereplő ŠK Báhoň (Báhony) edzője volt.

A közösségi médiában eddig megjelent vélemények megosztóak Karhan komáromi szerepvállalása kapcsán, mivel a nagyszombatiak (akik egyébként a DAC legnagyobb riválisai a Slovan mellett) köztudottan nem kedvelik a magyarokat és néhány hozzászólás alapján többen tudni vélik, hogy a lila-fehérek új edzője is közéjük tartozik. A komáromiak vezetői viszont minden bizonnyal nem véletlenül választották a 43 éves szakembert Olejník József utódjául. Utóbbi időközben már a poprádi (Poprad) utánpótlás sportigazgatójaként helyezkedett el. Október közepe óta a Vincze István sportigazgató, illetve Szijjártó István és Kantár Szilárd irányította a KFC felnőtt csapatát.

Fotó: facebook.com/TalentovaniSlovaci

 

A rovat legfrissebb hírei