Teljes erőbedobással hangolt az Európa-ligára a HC DAC
Továbbra is őrzi hibátlan mérlegét a cseh-szlovák női kézilabda-bajnokságban (MOL Liga) a HC DAC csapata
Debre Viktor tanítványai ezúttal a cseh Hodonín otthonában arattak magabiztos győzelmet. A dunaszerdahelyi lányok ezzel győzelemmel hangoltak a hétvégi nemzetközi kupameccsre, a sárga-kékek ugyanis az Európa-ligában a román Valcea otthonában lépnek pályára.
A cseh gárda a mérkőzés első perceiben még lépést tudott tartani a dunaszerdahelyi együttessel. A sárga-kékek a tizedik percben kerültek először előnybe, majd ezt követően fokozatosan növelni tudták előnyüket Sáriék. Az első negyedóra végére már négy góllal vezettek a dunaszerdahelyi lányok. Az első félidő további részében is folytatódott a tendencia és a DAC növelni tudta előnyét, hat perccel a szünet előtt már nyolc gól is volt a különbség a csapatok között, amit az első félidőig meg is őriztek a sárga-kékek.
A második félidőben már csak az volt a kérdés, milyen különbséggel győznek a dunaszerdahelyiek. Debre Viktor pedig a hétvégi fontos kupameccsre is gondolva pihenőt adhatott kulcsembereinek. A második játékrész elején már tízgólos előnyt dolgoztak ki a sárga-kékek. A találkozón szinte egy percig sem forgott veszélyben a dunaszerdahelyiek győzelme. A DAC végül fölényes győzelemmel hangolt a hétvégi nemzetközi kupameccsre és 12 góllal győzte le cseh ellenfelét.
A dunaszerdahelyiek legfőbb riválisa a MOL Liga előző idényének győztese a Nagymihály is magabiztos győzelmet aratott, így a DAC mellett a nagymihályiak is százszázalékos mérleggel állnak a tabella élén.
Cseh-szlovák női kézilabda-bajnokság (MOL Liga), 4. forduló:
HK Hodonín - HC DAC Dunaszerdahely 23-35 (10-18)
forrás: szurkolo.sk