Szexbotrányba keveredett a DAC egykori edzője


Alig vette át a dél-afrikai Sekhukhune United együttesének irányítását, máris távoznia kellett posztjáról Peter Hyballának, a DAC korábbi vezetőedzőjének, miután szexbotrányba keveredett

Peter Hyballa (Fotó: Cséfalvay Á. András - archív)

Hyballa július elején lett a Sekhukhune United vezetőedzője, de még az új bajnoki idény kezdete előtt, augusztus 10-én távozott posztjáról. A 48 éves német szakember állítólag zsarolás áldozatává vált – írja a šport.sk.

Hyballa szexuális szolgáltatásokat vett igénybe, csakhogy valaki levideózta őt az aktus közben. Az illető pénzt követelt a klub vezetőségétől, különben tönkreteszi a vezetőedző és a klub hírnevét is. Az információ eljutott Jonas Malatji igazgatóhoz is, akinek azt tanácsolták az ügyvédei, hogy ne fizessen, ugyanis ez amellett, hogy törvénytelen, még további komplikációkhoz is vezetne.

A német edző eleinte tagadta a videó létezését, és végül csak azt követően ismerte be, hogy a zsarolók megmutatták neki. Hyballa ezt követően úgy döntött, hogy a jelenlegi helyzetben az a legjobb döntés, ha távozik pozíciójából.

Peter Hyballa 2018 nyarától 2020 januárjáig volt a DAC vezetőedzője. Ezt követően a Breda, a Wisla Krakow, az Esbjerg, a Türkgücü München, az AS Trenčín, majd ismét a Breda együttesénél vállalt munkát. Tavaly szeptember óta nem volt csapata, majd idén júliusban vállalt edzői feladatot a Dél-afrikai Köztársaságban.

forrás: parameter.sk

A rovat legfrissebb hírei