Újabb csallóközi tehetséggel erősített a Rózsahegy
A Hajduk Split elleni párharc előtt hivatalossá vált, hogy a DAC fiatal tehetsége, Szolgai Máté kölcsönbe került a kupagyőztes Rózsahegy együtteséhez
Fotó: dac1904.sk
A liptóiak egyéves kölcsönjátékban egyeztek meg a DAC-cal Szolgai Mátét illetően. A 21 esztendős középpályás, így ligán belül váltott klubot és továbbra is a Niké Ligában gyűjtheti a játékperceket és ezáltal a tapasztalatokat.
"Szeretnék előrelépni a karrieremben, minél többet játszani és segíteni a csapatnak. Múlt héten érkeztem Rózsahegyre, és már mindennel megismerkedtem.
Már korábban is felfigyeltem erre a klubra, és tetszik, ahogy fiatalok szlovák játékosokkal játszanak. Szeretném gólokkal, gólpasszokkal segíteni a csapatot, és a védekezési feladatokat is ellátni." - nyilatkozta a Rózsahegy új szerzeménye, Szolgai Máté
A DAC-tól kölcsönbe érkező fiatal tehetség az előző idényt a magyar NB I-ben szereplő és idény végén kieső Mezőkövesd együttesénél töltötte szintén kölcsönben. Szolgai a magyar élvonalban 13 mérkőzésen lépett pályára, és egy gólpasszt jegyzett. A fiatal tehetséges középpályás a DAC neveltje, 2022 júliusában a Konferencia Liga második selejtezőkörében a Vikingur ellen be is mutatkozhatott a DAC színeiben a nemzetközi porondon. A 21 esztendős középpályás leginkább a DAC farmcsapatában, a Somorján kapta meg a lehetőséget, összeségében 48 mérkőzésen hét gólt szerzett, valamint a DAC U19-es csapatának volt meghatározó játékosa.
"Örülünk, hogy sikerült összehozni ezt az erősítést. Szerettük volna megerősíteni a középpályát, fiatal játékosról van szó, akiben látjuk a jövőt." - nyilatkozta Szolgai érkezéséről a Rózsahegy vezetőedzője Ondřej Smetana.
Szolgai a Niké Ligában szereplő Rózsahegynél több csallóközi futballistával szerepelhet egy csapatban. Aa liptóiak keretét erősíti Domonkos Kristóf, Kelemen Marko, Tučný Ádám és Malý Matuš is.
forrás: szurkolo.sk