Változott a DAC-Nyitra időpontja


A Ligás Klubok Uniójának (LKU) közlése szerint a Dunaszerdahely 6. fordulós meccse később kezdődik majd.

 A mérkőzés az eredetileg kiírt időponthoz képest egy és negyed órával később kezdődik. A találkozót 2019. augusztus 25-én, vasárnap 19:15 órakor rendezik.

A változást a Slovan Európa-liga szereplése okozta, írja a sárga-kékek weboldala. Az égszínkékek jövő csütörtökön, augusztus 22-én a PAOK együttesét fogadják az El playoffjában, így a Zsolna elleni bajnoki mérkőzésüket vasárnapra halasztották. „Az Orange sport adóval egyeztettünk erről a módosításról, akik ezzel lehetővé tették, hogy a tévénézők mindkét érdekes találkozót meg tudják tekinteni,” nyilatkozta a fortunaliga.sk portálnak Michal Mertinyák, az LKU ügyvezető igazgatója.

A Slovan így végül 17:30-tól játszik, a mérkőzést az RTVS kettes csatornája közvetíti, a DAC pedig ha minden igaz néhány perccel az előző találkozó után indítja útjára  a labdát a Nyitra ellen.

A csallóköziek ezen a héten vasárnap (auggusztus 18.), 18 órától fogadják a Nagymihály csapatát. Azt a mérkőzést is élőben közvetíti az Orange sport TV-csatorna.

Fotó: dac1904.sk

A rovat legfrissebb hírei