Kiütéssel üdvözölte a Slovan a Komáromot az élvonalban
Szombaton három mérkőzéssel elrajtolt a Niké-liga 2024/25-ös idényének az alapszakasza
Fotó: TASR
Az újonc komáromiak ideiglenes otthonukban, Aranyosmaróton fogadták a címvédő Slovant. A violák mindössze öt percig bírták tartani a gól nélküli állást – Diviš kezezett a saját tizenhatosán belül, a megítélt büntetőt pedig Barseghyan magabiztosan értékesítette. A hazaiak gyors ellentámadásokból veszélyeztettek, és lassan lövési kísérletekig is eljutottak. A 19. percben kihasználták a pozsonyi védelem megingását, Ganbold megtalálta az öt és felesen Sylvestrt, aki kilőtte a rövid alsót. A továbbiakban egyik és másik oldalon is adódtak helyzetek, újabb gólt pedig a pozsonyiaknak sikerült szerezniük. Tolić több komáromi védőt is becsapott, lövését viszont Šmehyl ki tudta fejelni a gólvonalról. Csakhogy épp Marcellihez, aki aztán közelről nem hibázott. A fordulást követően sokáig maradt az egygólos vendégvezetés, a hajrában viszont a Slovan Mak és Strelec találatával beállította az 1:4-es végeredményt.
A forduló másik két mérkőzése, a Skalica-Michalovce és a Podbrezová-Žilina gól nélküli döntetlennel ért véget.
A szombati eredmények:
KFC Komárom – ŠK Slovan Bratislava 1:4 (1:2)
Gólszerzők: 19. Sylvestr – 5. Barseghjan (11-esből), 42. Marcelli, 80. Mak, 90+2. Strelec
FK Železiarne Podbrezová – MŠK Žilina 0:0
MFK Skalica – MFK Zemplín Michalovce 0:0
forrás: parameter.sk
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: kfc, komáromi-fc, radványi-miklós, niké-liga, komárom, felvidék, foci