Muñoz nem igazán ismer rá a csapatára
A DAC vezetőedzője elégedetlen az első forduló után
Fotó: DAC 1904 / facebook
A DAC vasárnap 2:2-es döntetlent játszott a Niké-liga alapszakaszának 1. fordulójában. Lássuk, hogy vélekedtek a mérkőzésről az edzők:
Xisco Muñoz (DAC 1904): „Nem ez volt a legjobb mérkőzésünk. Óvodásként mutatkoztunk a pályán. Nem igazán ismerek rá a csapatomra. Ez nem az a csapat, amelyik nagyjából két hónappal ezt megelőzően játszott. Akkor tapasztaltabb játékot mutattunk, érintetlen maradt a hálónk, ez volt a sikerünk alapja. Most viszont nem tudjuk uralni a játékot, nem vagyunk befolyással a pályán zajló eseményekre. Ebben mindenképp javulnunk kell, és vissza kell térnünk oda, ahol voltunk. Nagyon sok munka előtt állunk, sok dolgot kell kijavítanunk, hogy úgy tudjuk képviselni ezt a klubot, ahogy illik.”
Geri Gergely (Kassa): „Úgy vélem, jó meccset láttunk. Igyekeztünk a lehető legjobban felkészülni az ellenfél játékából, és úgy érzem, ez sikerült is. Néha úgy tűnt, mintha kissé idegesek lettek volna a játékosaim. Néha sikerült uralnunk a játékot, mégis elkövettünk két olyan hibát, melyet a vendégek kihasználtak és gólt szereztek. A csapat azonban megmutatta, hogy van tartása, az utolsó pillanatig mentünk az egyenlítésért, ami sikerült is. Úgy álltunk fel a mérkőzésre, hogy itthon akarjuk tartani a három pontot, de összességében a tavalyi ezüstérmes ellen jó ez az egy pont. A többit majd más csapatok ellen kell begyűjtenünk. Elégedett vagyok a játékosaim hozzáállásával. Ezen az úton kell tovább haladnunk.”
forrás: parameter.sk
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: dac, dunaszerdahely, konferencia-liga, felvidék, foci, xisco-muñoz, kassa