Nőtt a DAC magyar tehetségeinek az értéke


Jó teljesítményüknek köszönhetően a DAC két magyar tehetsége is „drágább lett”

Vitális Milán három gólt szerzett első idényében a DAC-ban
Fotó: dac1904.sk


Az átigazolási ügyekben gyakran hivatkozási pontként is használt Transfermarkt hivatalos honlapján frissítette több játékos piaci értékét június elején. A szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga) legutóbbi kiírásában ezüstérmes DAC-nál is jelentős változások történtek, miután a Transfermarkt frissítette a játékosok piaci értékét. A sárga-kékek két magyar tehetségének is értéke is jelentősen mértékben emelkedett.

Remek szezon tudhat maga mögött a DAC 22 esztendős magyar tehetsége Vitális Milán, akinek a piaci értéke 1 millió euróra emelkedett, ezzel a sárga-kékek második legértékesebb játékosa lett a kapus Aleksander Popović mögött, aki jelenleg 2 millió eurót ér a Transfermarkt szerint. Vitális értéke legutóbb 2023 decemberében frissült, akkor 250 ezer eurót ért a DAC tehetsége. A csallóközi gárdában első teljes szezonját teljesítő Vitális, a mögöttünk hagyott idényben három gólt szerzett és négy gólpasszt is kiosztott.

Szintén frissült a DAC másik magyar tehetségének Csinger Márknak a piaci értéke. A 21 esztendős védő értéke megduplázódott, hiszen legutóbb 2023 decemberében 375 ezer eurót ért a tehetséges belső védő értéke, jelenleg pedig 750 ezer euróra emelkedett a piaci értéke. A 21 esztendős védő az elmúlt idényben sérülésekkel is bajlódott, de ennek ellenére a DAC kulcsemberének számított. Az elmúlt idényben 26 mérkőzésen egy gólt szerzett.

Emelkedett a piaci értéke a DAC legeredményesebb játékosának Matej Trusának is, akinek értéke 300 ezer euróról 1 millió euróra emelkedett. Trusa az elmúlt idényben a DAC legeredményesebb játékosa volt 37 mérkőzésen 16 gólt szerzett minden sorozatot tekintve. A DAC több kulcsemberének értéke is emelkedett, a brazil középső védő Mateus Brunetti értéke is emelkedett 475 ezer euróról 750 ezer euróra nőtt a piaci értéke, valamint a DAC csapatkapitányának értéke is nőtt, ugyanis Andzouana 100 ezer euróval növelte értékét.

A felvidéki futballisták közül továbbra is a HSV kiválóságának Bénes Lászlónak az értéke a legmagasabb 5 millió euróval, egy félév alatt további 1 millió eurót emelkedett az értéke, amihez kiváló teljesítménye is hozzájárult, az elmúlt idényben 13 gólt és 11 gólpasszt szerzett Hamburgban.

forrás: szurkolo.sk


A rovat legfrissebb hírei