Priskinék kiestek a kupából


A Ferencváros 2-0-ra kikapott a másodosztályú Békéscsaba vendégeként a labdarúgó Magyar Kupában.

A nyolcaddöntőbe jutásért rendezett találkozón Szerhij Rebrov, a bajnoki címvédő fővárosiak vezetőedzője több kulcsjátékosának is pihenőt adott. Az Európa-ligában is érdekelt Ferencváros Leandro kiállítása miatt a 1. perctől emberhátrányban játszott, a Békéscsaba Tóth Dániel 39. percben szerzett góljával szerzett vezetést.

A folytatásban a zöld-fehéreknek megvoltak a lehetőségei az egyenlítésre, de a viharsarkiak kapusa, a mindössze 18 éves Uram János minden próbálkozást hárított. A csereként beszálló felvidéki Priskin Tamás is lőhetett volna gólt, de Uram az ő kísérletét is fogta. Az NB II-ben 10. helyezett hazaiak a 94. percben egy újabb találattal eldöntötték a továbbjutást, kiejtve az NB I listavezetőjét.

A Ferencváros az előző idényben a negyeddöntőben búcsúzott a Magyar Kupától.

Magyar Kupa, 8. forduló

Békéscsaba-FTC 2-0 (1-0)
Kórház utcai Stadion, 2036 néző, v.: Takács J.
Gólszerzők: Tóth (39.), Pantovic (94.)
Sárga lap: Pilán (28.), Szalai (51.), Máris (52.)
Piros lap: Leandro (1.)

Békéscsaba: Uram – Nagy, Babinyecz, Pilán, Polényi – Hursán, Váradi (Zahorán, 68.), Máris (Gréczi, 71.), Szalai – Tóth, Bidzilya (Pantovic, 61.)
FTC: Gróf – Szerető (Lovrencsics, 78.), Leandro, Frimpong, Civic – Ihnatenko, Heister (Haratin, 65.) – Varga, Skvarka, Bőle – Sihnevich (Priskin, 78.)

Késő este az M4 Sport stúdiójában elkészítették a nyolcaddöntő sorsolását: a legjobb 16 között a címvédő MOL Fehérvár FC a jövő szerdára halasztott Vác-Újpest mérkőzés továbbjutójával találkozik majd. Ezen kívül még egy NB I-es párharc lehet: amennyiben a Kaposvár kiejti az Ózdot, úgy a Mezőkövesddel mérkőzik a negyeddöntőbe kerülésért.

A továbbjutás két mérkőzésen dől el, a játéknapok február 12. és 19. Az első mérkőzéseken az elöl álló csapatok a pályaválasztók.

A nyolcaddöntő párosítása:

Budapest Honvéd-Szombathelyi Haladás (NB II)
Mezőkövesd Zsóry FC-Ózdi Kohász SC (NB III)/Kaposvári Rákóczi FC
Lipót Pékség SE (NB III)-ZTE FC
Pécsi MFC (NB III)-Paksi FC
Békéscsaba 1912 Előre (NB II)-Puskás Akadémia FC
MTK Budapest (NB II)-Dunaújváros (NB III)
Vác FC (NB II)/Újpest FC-MOL Fehérvár FC
Dorogi FC (NB II)/Debreceni VSC-III. ker TVE (NB III)

A Vác FC (NB II)-Újpest FC és a Dorogi FC (NB II)-Debreceni VSC mérkőzést jövő szerdára elhalasztották, az Ózdi Kohász SC (NB III)-Kaposvári Rákóczi FC összecsapást pedig az ózdiak csődje miatt egyelőre nem tudták lejátszani.

Fotó: facebook.com/fradi.hu

A rovat legfrissebb hírei