Füleken és Rimaszombatban sem láthattak a nézők gólt


A III. liga első három helyén álló csapata egyaránt képtelen volt gólt szerezni a hétvégén

A III. liga 23. fordulója után sem lettünk okosabbak, már ami a feljutást illeti. Ráadásul a csapatok a góllövőcipőjüket is otthon felejtették, se Füleken, se Rimaszombatban, se Sztropkón (Stropkov) nem esett gól, így az élen tömörült nyolcasból csak a két vereséget szenvedő csapat, a varannóiak (Vranov nad Topľou) és a kálnóiak estek ki a pikszisből. Utóbbiak ráadásul otthon kaptak ki váratlanul 2:0 arányban az újonc szepesváraljaiaktól (Spišské Podhradie), folytatva rossz sorozatukat. Az éllovas sztropkóiak a tavasszal feltámadt héthársiakat (Lipany) fogadták, s tavaszi pocsék formájukat nézve már a gól nélküli döntetlen is komoly eredmény volt számukra, főleg úgy, hogy a rájuk tapadó fülekiek a második lehetőségüket is elpuskázták, hogy átvegyék a vezetést a tabellán. A kálnóiak elleni idegenbeli 1:1 után most mintegy 700 néző előtt a másik nógrádi csapatot, a losonciakat fogadták, de gól nem esett, így a fülekiek ugyan pontszámban továbbra sem maradnak el a sztropkóiak mögött, de nem is tudták őket megelőzni.    

Gól nem esett Rimaszombatban sem, de a mérkőzésre kilátogató mintegy 200 néző már annak is örülhetett, hogy megszakadt a rimaszombatiak vereségszériája, hisz előző négy mérkőzésükön még pontot se szereztek. Az ellenfél a szintén az élmezőnybe tartozó szinnai (Snina) csapat volt, s bár helyzetek mindkét oldalon adódtak, az őszi 3:3 után most gól nem esett. S mivel az ólublóiakon kívül, akik Kassán győztek, a többiek újfent nem remekeltek, az első sztropkóiak és a hatodik rimaszombatiak között továbbra is mindössze három pont a különbség. A sztropkóiaknak és a fülekieknek 38-38 pontjuk van, a szinnaiak és az ólublóiak 37-37 pontot gyűjtöttek, míg a héthársiaknak 36, a rimaszombatiaknak 35 pontjuk van. Vagyis közülük még bárki lehet bajnok, az egyre inkább égető kérdés az, akar-e még valaki feljutni a II. ligába.

Talán a 24. forduló után már némileg okosabbak leszünk. A losonciak már április 27-én, szombaton 16.30 órától a kálnóiakat fogadják, a rimaszombatiak másnap a szepesváraljaiakhoz látogatnak, míg a fülekiek szabadnaposak lesznek.

Az V. liga 18. fordulója után viszont mintha tisztulna a kép a bajnokot illetően, a cserpatakiak ugyanis ismét győztek, a z őket üldöző losonctamásiaknaknak csak döntetlenre futotta hazai pályán, míg a nagykürtösiek nagy meglepetésre kikaptak a sereghajtó, eddig nyeretlen tornaljaiak otthonában. A pocsék idő ellenére is mintegy 450 néző várta a harmadik helyen álló nagykürtösieket abban a reményben, hogy a 18. forduló meghozza a csapat első győzelmét, s brazil Da Silva góljával a hazaiak már az 5. percben megszerezték a vezetést. Havrila a félidő  végén ugyan kiegyenlített, de a hazaiak nem adták fel, a 82. percben tizenegyeshez jutottak, ráadásul a vendégek védőjét, Ondrejkovot a játékvezető kiállította. Krstich bevágta a büntetőt, s ezzel a gömöri csapat megszerezte első győzelmét az idei szezonban. Akik azt hitték, hogy a poltári győzelem meghozza a ragyolciak játékkedvét, tévedtek. A nem túl acélos zólyomlipcsei (Slovenská Ľupča) csapat a 41. percben szerzett góllal ugyanis elvitte a három pontot Ragyolcról, akikre alig hetvenen voltak kíváncsiak. Az elmúlt hetekben jó formát mutató tótgyarmatiak sem bírtak hazai pályán a ladomérmindszentiekkel (Ladomerska Vieska), akik az első félidő 15. percében vezetéshez jutottak, s Vlkolinský 73. percben szerzett gólja csak az egy pontra volt elég. A második helyen álló losonctamásiak a múlt héten a ragyolciaktól hazai pályán érzékeny vereséget szenvedő poltáriakat fogadták, s hiába vezettek kétszer is Lalomia és Dobročka góljaival, a poltáriak idegenlégiósa, a grúz Tchania kétszer is kiegyenlített. S mivel az éllovas cserpatakiak (Osrblie) idegenben 2:1 arányban győzni tudott a másik újonc, a breznóbányaiak otthonában, tovább növelte az előnyét a táblázaton, s 45 pontjával már hat ponttal előzi meg a 39 pontos losonctamásiakat, míg nyolccal a nagykürtösieket. A tótgyarmatiak 23 ponttal a nyolcadik helyen állnak, a ragyolciak 16 ponttal a tizedikek, míg az immár hat pontos tornaljaiak továbbra is az utolsó helyen állnak, de már „csak” hét ponttal maradnak el az előttük álló feketebalogiaktól.

A 19. fordulót a április 27-én, szombaton a tornaljaiak kezdik Selmecbányán. Másnap a ragyolciak Nagykürtüsre, a tótgyarmatiak Málnapatakra (Málinec), míg a losonctamásiak Zólyomlipcsére látogatnak.

A VI. liga 18. fordulójának igazi győztesei a felediek voltak, holott pályára sem léptek, ugyanis csak május elsején látogatnak el Alsósztregovára. A múlt heti fordulóján őket egy pontra megközelítő ipolynyékiek ugyanis meglepetésre hazai pályán 3:1 aranyú vereséget szenvedtek a nagyrőceiektől. Pedig a mérkőzés nem úgy indult, hogy hazai malőr lesz a vége, a 23. percben Antal megszerezte az ipolynyékieknek a vezetést. De öt perccel később a vendégek kiegyenlítettek, majd a második félidő közepén megfordították a mérkőzést. A csábiak Bozitapusztára (Buzitka) látogattak, s ezúttal Balga Adrián gólja csak a szépítéshez volt elegendő, miután a hazaiak már 3:0 arányban vezettek. Az ajnácskőiek a nyustyaiakat fogadták, s ezúttal megúszták egy ötössel (0:5). Igaz, már csak 50 néző volt rájuk kíváncsi. A forduló rangadóját az utóbbi időben rendkívül rapszodikus teljesítményt nyújtó Ipolybalogon játszották, ahol a hazaiak a velük azonos pontszámmal álló, s egykori gömöriekkel (Domík, Kókai) megerősödött óváriakat fogadták. Kliment már a 10. percben megszerezte a vezetést a vendégeknek, de ezt Klinko tizenegyesből még a 25. percben kiegyenlítette. De a második félidőben már csak a vendégek lőttek gólt, előbb Kliment megszerezte saját és csapata második gólját, majd az utolsó percben az egykor DAC-ot is megjárt, örök ifjonc Domík Attila is bevette a balogiak kapuját, így a hazaiak a feledi bravúros győzelem után ismét kikaptak hazai pályán. A felediek 35 ponttal továbbra is vezetik a tabellát a 34 pontos, de két mérkőzéssel többet játszott ipolynyékiek előtt. Az óváriak balogi győzelmükkel, s 31 pontjukkal feljöttek a harmadik helyre. Őket a csábiak és az ipolybalogiak követik 29 ill. 28 ponttal, s a mezőnyt az ajnácskőiek zárják egyetlen árva ponttal.

A 19. forduló itt is április 27-én, szombaton kezdődik, az ajnácskőiek Lónyabányára (Lovinobaňa), míg az ipolybalogiak Nyustyára látogatnak. Másnap 16.00 órától a felediek a bozitapusztaiakat, az óváriak az alsósztregovaiakat, míg az ipolynyékiek a tiszolciakat fogadják.

forrás: szurkolo.sk

A rovat legfrissebb hírei