A dunaszerdahelyi és a komáromi gimisek a legesélyesebbek


Nem egy figyelemre méltó mozzanatot tartogat a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnokságának idei folytatása

A Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnokságának folytatására április 23-án, kedden kerül sor Dunaszerdahelyen.

Először lesz a két focitorna (kispályás változatban) a Közép-Európa-szerte magasan jegyzett MOL Futballakadémia műfüves pályáin.

Öt év kihagyás után tér vissza a bajnokságba a labdarúgás, utoljára 2019-ben Komárom rendezte, s az ottani Selye-gimi nyert futsalban. Kétszer a koronavírus-járvány miatt, kétszer házigazda híján maradt el a mérkőzéssorozat. Visszatérése annál látványosabbnak ígérkezik, mert a fiúk mellett a lányok is pályára lépnek, mégpedig önálló mezőnyben, s az 1994 óta élő bajnokság történetében először. Ollári Attila, a vendéglátó dunaszerdahelyi sportközépiskola tornatanára és Kovács Péter, a bajnokság koordinátora már egy ideje játszadozott az ötlettel, amiből idén lesz valóság.

„Nincs magas színvonalon az országban a női futball, kevés a csapat, de Dunaszerdahelyen, Komáromban és a fővárosban is űzik, így mi szintén teret adunk képviselőinek – magyarázta az Új Szónak Ollári Attila. – Várhatóan iskolánk és a komáromiak között dől el az elsőség kérdése. Öt csapat indul, így mindenki mindenkivel megmérkőzik. Mi arra készülünk, hogy megnyerjük a tornát, akárcsak a fiúkét. Az a mezőny jóval népesebb lesz, kilenc iskola tíz csapata nevezett, mi két együttest küldünk pályára, hogy a két csoportban mindenki eleget játszhasson, majd a legjobbak az elődöntőben és a két éremcsatában döntsék el a végső sorrendet. Kiegyensúlyozott mezőny várható, hiszen rajtunk kívül a pozsonyi gimi, a komáromi Selye-gimi és a másik két dunaszerdahelyi iskola, a Vámbéry-gimi és a magángimi is beleszólhat az elsőség kérdésébe. Örülünk, hogy iskolánk mellett a város, az akadémia és más támogatók is magukévá tették a tornák ötletét.”

Kik indulnak? Mindkét mezőnyben: Pozsony (Duna utca), Komárom (Selye) és a három dunaszerdahelyi iskola (Vámbéry, magángimi, sportközépiskola). A fiúknál Zselíz, Rimaszombat (egyházi), Somorja (Madách) és Galánta (Kodály) is nevezett.

forrás: ujszo.com


A rovat legfrissebb hírei