Nagypéntek, nagy csata - ELŐZETES


A márciusi válogatott szünet után, a húsvéti hétvégén jön a rájátszás harmadik fordulója, amelyet a dac liptói összecsapása nyit meg

A két héttel ezelőtti szombaton a jubileumi 900. élvonalbeli mérkőzésén 2:1 arányban legyőzte a Zsolnát a DAC. Ezt válogatott szünet követte a Niké Ligában, amely csapatunkat is érintette. Némely futballistánk csak egy nappal a Rózsahegy elleni bajnoki párharc előtt érkezett vissza klubunkhoz.

„A versenynaptár egyik legnehezebb összecsapása áll előttünk. Az idényben harmadszor találkozunk a Rózsaheggyel, amelyet még egyszer sem sikerült legyőznünk. Egy komoly minőségű ellenfélről beszélünk, akik otthon még erősebbek, még ha legutóbb ki is kaptak a Slovantól. Az volt az egyetlen bajnoki vereségük november eleje óta. Jó formában vannak tehát, de a három pont megszerzése a célunk. Tisztában vagyunk vele, hogy a hazaiak nem fogják magukat könnyen megadni, viszont küzdeni fogunk” – ígérte Xisco Muñoz vezetőedző, aki arra a kérdésre is választ adott, hogy inkább a kupakiesésért való visszavágás vagy az ellenféltől a tabellán való elszakadás motiválja inkább.

„A kupameccsen az egyik legjobb teljesítményünket nyújtottuk, sajnos nem sikerült kihasználni a lehetőségeinket. Holnap az lesz a fontos számunkra, hogy ismét bizonyítsuk a fejlődést és hogy nemcsak az eredménnyel, de a játékunkkal is megpróbáljunk örömet okozni a szurkolóinknak. A legutóbbi mérkőzéseken a saját otthonunkban mutattunk erőt, ezt most az ellenfél pályáira is át kell vinnünk, mert nem adjuk fel az érmes pozíciókért vívott harcot” – mondta a spanyol szakvezető, majd hozzátette: „Tudjuk, hogy mindig bele kell adnunk mindent, ez az egyetlen mód, ahogy a klubnak és a szurkolóknak is örömet okozhatunk. Bízom benne, hogy holnap a segítségünkre lesznek, mert szükségünk van rájuk ebben a harcban.”

A sérült Yapi, Barišić pároson kívül Dimun is hiányozni fog nagypénteken, mivel öt sárga lapja miatti eltiltását tölti.

A liptói gárda a szezon tavaszi felének meglepetéscsapata, amely során az eddig lejátszott 7 tétmérkőzéséből (6 a bajnokságban, 1 a Slovnaft Cup-ban) hatot is megnyert. Az egyetlen vereségét a rájátszás első fordulójában szenvedte el a Rózsahegy, amikor is a Slovan ellen maradtak alul.

Az említett eredmények azt jelentették, hogy sikerült ledolgozniuk a hatodik helyhez képesti hétpontos őszi hátrányukat, így végül bejutottak a felsőházba. A legutóbbi fordulóban 2:0-ra diadalmaskodtak Zólyombrézóban.

A kupában a MOL Aréna lelátói között aratott győzelmükkel az elődöntőbe jutottak a 41 esztendős cseh vezetőedző, Ondřej Smetana védencei, ahol az oda-visszavágós rendszerben a harmadik ligás Héthárs (Lipany) vár rájuk.

A Rózsahegy az egyetlen negatív gólkülönbséggel (30:32) rendelkező felsőházi együttes. A csapat legeredményesebb futballistája az 5 gólos Martin Boďa, őt Martin Chrien és Samuel Lavrinčík követi 4-4 találattal.

A Niké Liga rájátszásának 3. (összesítve a 25.) fordulója:

BAJNOKI CÍMÉRT - FELSŐHÁZ
Péntek, 2024. március 29., 17:30 ó: Rózsahegy-DAC
Szombat, 2024. március 30., 17:30 ó: Slovan-Zólyombrézó
Vasárnap, 2024. március 31., 17:30 ó: Trnava-Zsolna

KIESÉS ELLEN – ALSÓHÁZ
Szombat, 2024. március 30.
Skalica-Michalovce
Banská Bystrica-Trencsén
Zlaté Moravce-Kassa

A Rózsahegy-DAC bajnoki mérkőzés pénteken 17:30-kor kezdődik, játékvezetők Dzivjak - Ferenc, Štofik.

forrás: dac1904.sk

A rovat legfrissebb hírei