Benyó Dominik ismét tarolt


A vásárúti Benyó Dominik Dunaszerdahelyen is dobogó legfelső fokára állhatott

Fotó: Facebook

A vásárúti Benyó Dominik, a szepsi Sofia Ivanová, valamint a komáromi Szabó Nicola és Földes Viktória diadalának köszönhetően négy dél- szlovákiai birkózó neve került a bajnokok listájára az U15-ös korosztály Dunaszerdahelyen zajlott országos bajnokságán.

A fiúk mezőnyében 24 honi klub 102 versenyzője tizenkét súlycsoportban csatázott az érmekért. Köztük volt a viadalt szervező Dunaszerdahelyi Birkózóklub tizenegy képviselője. Hakszer Roland klubelnök a megmérettetést megelőző esélylatolgatása során két-három érmet várt védenceiktől. Végeredményben három dunaszerdahelyi került a dobogóra, a bajnoki cím azonban nem jött össze.

Érdekességnek számít, hogy a vásárútiak csupán egy versenyzőt neveztek, Benyó Dominikot azonban nem zavarta a szólistaszerep, a 35 kg-os súlycsoportban felülmúlta riválisait, megérdemelten gyűjtötte be a bajnoki aranyérmet. „Sok birkózónk, korukat tekintve főleg kezdők, igyekszik elsajátítani nálunk a sportág ábécéjét. A 2009-es és a 2010-es korosztályban azonban űr támadt. Két évvel fiatalabbakat – orvosi igazolással, szülői beleegyezéssel – nem akartam csatasorba állítani. Csakhamar eljön az ő idejük, jövőre beérnek. Ami pedig a lányokat illeti, ők klubunk Nagymegyeren kihelyezett részlegeként funkcionáló alakulatából január elején Komáromba igazoltak. Ez így is van rendjén. Földes Viktória, Szabó Nicola, Kovács Kiara Dunaszerdahelyen már a Spartacus színeiben birkózva kerültek rivaldafénybe” – tájékoztatta az Új Szót az újdonságokról id. Soós Tamás, a Vásárúti Birkózóklub elnöke.

A lányoknál foghíjas volt a mezőny. Mindössze tíz szlovákiai klub 14 versenyzője állt csatasorba. A versenykiírásban meghirdetett tíz súlycsoport helyett csupán ötben birkóztak az érmekért. A hatodikban, az 50 kilós súlycsoportban, a dunaszerdahelyi Vajas Viktóriának nem akadt ellenfele, így ő első helyezettként került a bajnoki krónikába. Három súlycsoportban csupán ketten neveztek, esetükben két győztes meccs döntött a bajnoki címről.

A dunaszerdahelyi bajnoki erőpróbán az említettek mellett somorjai, gútai és rimaszombati birkózó is dobogós helyezést produkált súlycsoportjában.

Dél-szlovákiai dobogósok

Fiúk
35 kg:
1. Benyó Dominik (vásárúti), 2. Horváth Csaba, 3. Dani Nikolas (gútaiak);
38 kg:
2. Mellár Denis (Gladiátor Somorja);
41 kg:
3. Pongrácz Áron (dunaszerdahelyi);
44 kg: 2. Hegedűs Attila (dunaszerdahelyi);
48 kg:
3. Patrik Vetrák (rimaszombati);
52 kg: 3. Horváth Áron (Gladiátor Somorja);
98 kg:
3. Rajkovics Zsombor (dunaszerdahelyi);
100 kg: 2. Stojka Alex (gútai)

Lányok
46 kg:
1. Sofia Ivanová (szepsi), 2. Kovács Kiara (komáromi);
50 kg: 1. Vajas Viktória (dunaszerdahelyi);
62 kg: 1. Szabó Nicola (komáromi), 2. Döme Zsanett (gútai);
66 kg: 1. Földes Viktória (komáromi).

Csapatverseny: 1. Spartacus Komárom 19 pont

forrás: ujszo.com

A rovat legfrissebb hírei