Debre szerint egy döntőben 8-9 gólt visszahozni szinte lehetetlen


Debre Viktor vezetőedző és Juhos Kata csapatkapitány is értékelte az elvesztett kupadöntőt

Somogyi Tibor felvétele

A női kézilabda Szlovák Kupa döntőjében az előző két évhez hasonlóan újra a nagymihályi Iuventa és a dunaszerdahelyi HC DAC találkozott. A csallóköziek pocsékul sikerült első félidejük után ezúttal sem tudták megnyerni a finálét.

A mérkőzés után Debre Viktor vezetőedző és Juhos Kata csapatkapitány is értékelt.

Juhos Katát a második helyezettnek járó kupa átadása és a szurkolói pacsik után arról kérdezte az Új Szó riportere, hogy miért volt ekkora a különbség a két félidő között.

„Ha erre tudnék válaszolni, akkor nem így alakult volna. Nem tudom, hogy mi okozta ezt a teljes félidei rövidzárlatot. Ekkora előnyt senkinek sem adhatunk, sem nekik, de még egy gyengébb képességű csapatnak sem. Végig kell nézni a lelátón, láthatjuk, hogy a többség miattunk jött. Nekik tartoztunk azzal, hogy a szívünket-lelkünket kitesszük a pályára. Éppen ezért megpróbáltunk mindent egy lapra feltenni a második félidőben és visszajönni valahogy a meccsbe. Nem szabad ebből kiindulni a folytatásban és a szezon hátralévő idejére az a célunk, hogy megállítsuk őket” – próbált bizakodóan a szlovák bajnoki rájátszásra tekinteni a csapatkapitány.

„Az első félidőben volt egy csapat, amely fölénk kerekedett, kihasználta azt a rengeteg hibát amit elkövettünk. Igazából abból éltek, hogy hibát hibára halmoztunk, mind védekezésben, mind támadásban olyan lehetőségeket biztosítottunk nekik, amivel el tudtak menni nyolc-kilenc góllal is. Utána egy döntőben ezt visszahozni már nagyon nehéz. Dupla erőt kellett mozgósítani, amiben elfáradtunk. Visszajöttünk két gólra, de akkor már fáradtak voltunk és nem tudtunk még hozzátenni. Akkor lesz esélyünk ilyen meccseket megnyerni, ha csapaton belül a kulcsjátékosaink az első perctől kezdve jól játszanak és nem csak ott vannak a pályán. Sajnos a sport ilyen. A jó játékosok, gondolok itt a válogatott játékosainkra, azért vannak ott, mert jobbak mint a többiek. Nekik ezt be kell bizonyítaniuk. Azokat a játékosokat kell megkeresnünk, akik kitűnnek, akik erre alkalmasak – értékelt Debre Viktor vezetőedző, akit arról is kérdeztek, hogy ez lehet-e a szezon hátralévő részének legfontosabb feladata. – Az az igazság, hogy mire újra játszunk a Nagymihállyal már majdnem május lesz. Ha egy csapat nem tudja mit kell neki játszani ennyi idő után… Hosszú az év, ugyan azt játszuk az első pillanattól kezdve. Ha ezt nem tudjuk játszani, akkor nagy baj van. Ez leginkább akarat, hozzáállás és koncentráció kérdése. Egy-két ember elveszti a fejét, ha jön egy ilyen nagyobb mérkőzés. Ezzel arra gondolok, hogy rossz döntéseket hoz. Ez nem fér bele” – zárta sorait a HC DAC vezetőedzője.

forrás: ujszo.com


A rovat legfrissebb hírei