Hazai pályán búcsúzott a DAC a kupától
A sárga-kékek kupaálmainak idén is a Rózsahegy vetett véget
A szezon egyik legfontosabb hete várt a dunaszerdahelyi sárga-kékekre, mivel a bajnokságban a felsőházi rájátszásért harcoló DAC, a Szlovák Kupában a negyeddöntőben is érdekelt volt és hazai pályán a Rózsahegyet fogadták Xisco Muñoz tanítványai.
A csallóközi együttes 1352 nap után lépett pályára a MOL Arénában a szlovák honi kupasorozatban, mivel eddig alacsonyabban rangsorolt ellenfelek ellen rendre idegenben léptek pályára.
Hiába volt az első perctől kezdve kezdeményezőbb a DAC, a vendégek oldalán jegyezhettük fel a mérkőzés első komolyabb helyzetét. Gabriel beadását követően Malý fejelte vissza a labdát Chriennek, aki félfordulatból lőtt, de a kaput nem sikerült eltalálnia. A sárga-kékeknek több lövőhelyzetet is sikerült kialakítaniuk, a befejezésekkel viszont már gondok adódtak. Beszédes adat, hogy az egész mérkőzésen 26-szor próbálkoztak lövéssel, de csak négyszer sikerült eltalálniuk az ellenfél kapuját – vagy az irányzékkal adódtak problémák, vagy Frühwald kapus hárított, vagy pedig a rózsahegyi védők blokkoltak.
Hazai helyzettel indult a második játékrész, Andzouana 12 méterről lőtt mellé. Nem sokkal később két ordító lehetőséget is kihagytak a sárga-kékek. Az 56. percben Andzouana centere után Dimun eresztett meg egy lövést, Frühwald talán már verve volt, a hazaiak védője, Kaša viszont a hálóba tartó labda útját állta. Három perccel később Ramadan ugratta ki ügyes mozdulattal Jürgenst, aki egyedül tört kapura. Kissé élesebb szögből érkezett, a hosszú alsót vette célba, de a labda kevéssel elment a kapufa mellett. A 67. percben ismét Jürgens vol a főszereplő, bólintása a kapu mellé ment. A 72. percben a hazaiak megrökönyödésére megszerezte a vezetést a Rózsahegy. Egy jobboldali beadás után a hosszú oldalról Selecký fejelte le a labdát Chriennek középre, aki egy védő és a kapus lába között a hálóba talált. A hazaiak vezetőedzője, Xisco Muňoz sorban állította be a támadószellemű játékosokat, de ők sem tudtak csodát tenni. A végén még Ramadan előtt adódott nagy lehetőség, Frühwald viszont a felső léc segítségével is fogni tudta a labdát. A sárga-kékek frusztráltságát jól jelzi, hogy a végén egy védelmi hibát követően Gavrić és Kacharaba lökdösődés közepette adta egymás tudtára, hogy kinek mit kellett volna tennie.
A hazaiak részéről már nem jött össze az egyenlítés, a Rózsahegy győzni tudott Dunaszerdahelyen, így bejutott a Slovnaft Cup elődöntőjébe, a DAC pedig búcsúzott a kupaküzdelmektől. Búsulni pedig sajnos nincs idő, hiszen bár jó helyzetből várja a DAC a rájátszás utolsó fordulóját, még mindig izgulhat, hiszen lehetnek melepetések. A sárga-kékek a hétvégén a Zsolnát fogadja szintén hazai pályán szombaton 17 órától, a tét a felsőházba kerülés.
Szlovák Kupa, negyeddöntő:
FC DAC 1904 Dunaszerdahely – MFK Rózsahegy 0-1 (0-0)
MOL Aréna, Dunaszerdahely, 6342 néző, v.: Dohál - Ferenc, Vitko
Gólszerzők: 72. Chrien
Sárga lapok: 16. Vitális, ill. 90. Tučný
DAC: Popović - Gruszkowski, Kaša, Kacharaba, Andzouana - Jürgens (72. Gavrić), Dimun, Vitális (83. Barišić) - Yapi (78. Koné), Trusa, Ramadan
Rózsahegy: Frühwald - Gabriel, Malý, Mojžiš - Luterán, Lavrinčík (70. Zsigmund), Šefčík (57. Hladík), Selecký - Múdry, Chobot (46. Boďa), Chrien (76. Tučný)
forrás: parameter.sk
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: dac, dunaszerdahely, szlovák-kupa, felvidék, rózsahegy