Egy hajszál hiányzott a Final Fourhoz


A komáromi röplabdázókat csak egyetlen pont választotta el őket a 4. helytől, ami még Final Four-részvételt ért volna

Akcióban a komáromi blokk (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele)

Több alapembere nélkül, sorrendben egy vereséggel (0:3 Aich/Dob) és egy győzelemmel (3:1 Amstetten) zárta hazai pályán a Közép-európai Liga csoportküzdelmeit a komáromi férfiröplabdacsapat.

Mindez a hatodik helyre volt elég a tízcsapatos mezőnyben, összességében azonban csak egyetlen pont választotta el őket a 4. helytől, ami még Final Four-részvételt ért. Ez utóbbi pozíciót meglepetésre a myjavaiak csípték el, akiknek besegített a biztos továbbjutó szlovén Calcit Kamnik, amely legyőzte a MÁV Előrét. Az erdőhátiak így jobb szettaránnyal, egyetlen játszmányi különbséggel megelőzték a tabellán a székesfehérváriakat – a három csapat, a komáromiakat is beleértve, egyaránt 5 győzelem/4 vereség mérleggel zárta a versenysorozat alapszakaszát.

„Emocionálisan hullámvölgyben voltunk, de úgyis győzelemmel tudtunk zárni, hogy katasztrofális röplabdát játszottunk. Az viszont nem mindennapos, hogy 18:23-ról is tudtunk szettet nyerni, nagy küzdeni akarást láttam a fiúkon. Ami arra ösztökél, hogy keményen folytassuk tovább a munkát”
– értékelt Richard Vlkolinský, a komáromiak vezetőedzője, akinek védenceire (a kupadöntős vereség után) ismét a pozsonyi VKP elleni derbi vár az extraliga felsőházában szombaton.

Forrás: ujszo.com

A rovat legfrissebb hírei