Zsolnai győzelem az ifjúsági Bajnokok Ligájában


A zsolnai ifistáknak Európa egyik legjobb akadémiáját sikerült legyőzniük

A zsolnai ifistáknak Európa egyik legjobb akadémiáját sikerült legyőzniük

A Zsolna utánpótlás csapata a 2023/2024-es szezonban megismételte két évvel ezelőtti sikerét az ifjúsági Bajnokok Ligájában. Ivan Belák edző együttese hazai pályán, tízezer néző előtt 2:1-re legyőzte a német Borussia Dortmundot.

Bár a zsolnaiak az első félidő végén még hátrányban voltak Paris Jusua Brunner góljának köszönhetően, Vladimír Vaľko a második félidőben egyenlített, majd a csereként beálló Michal Pekelský eldöntötte a végeredményt.

„Fantasztikus érzés. Azt, hogy mit sikerült elérnünk, csak később fogjuk tudatosítani. Nagyon megerőltető játékstílust választottunk, így fizikailag is nehéz párharc volt. De sikerült, és erőnlétben is álltuk a sarat a németekkel, sőt, talán még felül is múltuk őket. A győztes gól egy perccel a vége előtt valami leírhatatlan érzés volt, a lelátó nagyban hozzájárult ehhez az élményhez. A Dortmund egy nagy európai klub, de elhitettük magunkkal, hogy le tudjuk győzni őket. Alázattal megyünk tovább. Örülünk, hogy jó hírnevet szereztünk Zsolnának és az egész szlovák futballnak” – mondta Belák edző a meccs után a zsolnai klub hivatalos honlapja szerint.

Jakub Badžgoň kapus szerint hihetetlen érzés legyőzni Európa és a világ egyik legjobb akadémiáját. „A mai nap után kiderült, hogy minőségben bárkivel összemérhetjük magunkat. A találkozó mindenki számára szórakoztató volt, sikerült a játékunkat játszani. A második félidőben még többet adtunk hozzá, ott mutatkozott meg az erőnk. Az utolsó védésem után vettem egy mély levegőt, köszönöm mindenkinek” – értékelt.

A zsolnai fiataloknak pénteken sorsoltak ellenfelet a nyolcaddöntőbe, ahol az FC Coppenhagen csapatával találkoznak majd. A továbbjutó ugyanúgy, mint eddig, egy meccsen dől majd el, melyet február 27-én vagy 28-án rendeznek.

Forrás: korkep.sk

A rovat legfrissebb hírei