Csak a felsőosztály jöhet szóba!


Szezonrajt előtti sajtótájékoztatót tartott a DAC

Xisco Munoz, Jan Van Daele és Yhoan Andzouana a DAC sajtótájékoztatóján

Megtartotta a bajnoki rajt előtti sajtótájékoztatóját a DAC labdarúgócsapata. Jan Van Daele ügyvezető igazgató érkezőkről, távozókról és Somorjára száműzött játékosokról is beszélt, Yhoan Andzouana csapatkapitány pedig hangsúlyozta: csak az első hatba kerülés jöhet számításba.

A szezonfelvezető sajtótájékoztatón elsősorban Jan Van Daele ügyvezető igazgató osztotta meg gondolatait a nyilvánossággal, de Xisco Munoz vezetőedző és Yhoan Andzouana csapatkapitány is válaszolt az újságírói kérdésekre.

Az érkezőkről

Dunaszerdahelyen momentán jelentős késésben vannak a téli átigazolások csapatba építésével: a sárga-kékek január 8-án kezdték meg a téli gyakorlást, az első új igazolást viszont csak 13 nappal később jelentette be a klub. Azóta sorrendben Ivan Dolcek, Oliver Jürgens, Brian Safo Oddei, Romaric Yapi és Tarasz Kacsaraba érkezett a klubhoz, a kölcsönvett Oddei kivételével a többiek többéves szerződést írtak alá. Problémát jelenthet viszont, hogy az erősítések közül Oddei és Kacsaraba még egyetlen percet sem játszott sárga-kékben, Yapi pedig csak egyszer állt be csereként.

Az újonnan érkezettek közül egyértelműen Tarasz Kacsaraba tűnik a legnagyobb fogásnak, aki ugyan az ősszel sérüléssel bajlódott, és csak egyetlen bajnokin játszott a Slaviában, de az elmúlt három évben 2 Bajnokok Ligája-, 7 Európa-liga- és 17 Konferencialiga-mérkőzés került a neve mellé, emellett háromszor az ukrán válogatottban is pályára lépett. „A prioritásunk az volt, hogy szélsőket találjuk, akik gyorsak és alkotni tudnak. Ezekre a pozíciókra megszereztük Dolceket és Oddeit. Fontos volt egy tapasztalt középhátvédet is találnunk, aki összefogja a védelmet, és örülünk, hogy Kacsaraba elfogadta ajánlatunkat. A jobbhátvéd pozíciójába érkezett Romaric Yapinak érdekes profilja van, sokat fut és agilis – vette sorra az érkezőket Jan Van Daele, aki a próbajátékon járt Rubén Rochina sorsáról is beszélt. – Itt volt velünk, játszott egy mérkőzést, szerződést ajánlottunk neki. Csakhogy az igényei sokkal nagyobbak voltak annál, mint amit mi kínálni tudtunk neki, így hétfőn visszatért Spanyolországba.”

Kérdésünkre Jan Van Daele elárulta, hogy a hatos pozícióba és csatárposztra továbbra is keresnek játékost. „Ha nem hozunk csatárt, talán megölsz – nézett rá nevetve Xisco Munoz vezetőedzőre. – Neveket még nem mondhatok, több játékossal tárgyalásban állunk, február 21-ig nyitva van az átigazolási piac. Az alapunk megvan, a kapuban és a védelemben jók vagyunk. A középpályán szükségünk van egy olyan játékosra, akinek segítségével jobban dominálni tudunk, akinek a játékából például Vitális Milán is profitálhat. Elöl Gouré kisebb csalódás volt, de folyamatosan sérüléssel bajlódott, így oda is keresünk valakit, aki azonnal gólokkal tud segíteni.”

A távozókról

„Veszelinov Daninak a nyáron lejárt volna a szerződése, így Fehérvárra igazolt. Szintén lejárt volna a kontraktusa Alex Pintónak, aki hazájából kapott ajánlatot. Riszvanisszal közös megegyezéssel bontottunk szerződést. Niarkhosz az elmúlt egy évben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így Nagymihályban próbálkozhat. Veselovský kölcsönben Besztercebányán, Szolgai Máté pedig Mezőkövesden kaphat több lehetőséget” – sorolta a távozókat Van Daele.

A héten felröppentek a hírek, miszerint három DAC-játékos, Miroslav Káčer, Samuel Petráš és Aleš Čermák is Somorján végzi az edzéseket, ezt az ügyvezető igazgató csütörtökön megerősítette. „Több ok kombinációjából született meg a döntés. Szerepet játszott benne a teljesítményük, annak jele, hogy klubot szeretnének váltani és a tény, hogy az idősebb játékosoktól elvárjuk, hogy vezető szerepük legyen az öltözőben, ami nem teljesült. A DAC jól fizet, de ezért jobb teljesítményeket várunk. Čermák ügynöke januárban megkért minket, hogy a játékos távozhasson. Az érintetteknek Somorján lehetőségük van megmutatni, hogy készen állnak a visszatérésre” – mondta a trióról az ügyvezető igazgató. Értesüléseink szerint Káčer útja viszont nem a DAC-ba vissza, hanem Kassára vezethet.

A sérültekről

Xisco Munoz vezetőedző szerint a sérültek felépülése jól halad, de a hétvégén még nem állnak készen a játékra. „Ami a sérülteket illeti, Csinger Márk és Zseljko Gavrics napról napra közelebb van a visszatéréshez, a felépülésük jól halad, de még nem teljesen egészségesek” – fogalmazott.

Ammar Ramadan gyakorlatilag a teljes téli felkészülést kihagyta, mivel az Ázsia-kupán szerepelt a szíriai válogatottal, ahol hazája történelmi eredményt ért el a nyolcaddöntőbe jutással. Ramadan mind a négy mérkőzésen kezdőként játszott a tornán, és egészségesen érkezett vissza Dunaszerdahelyre, tehát tökéletes állapotban van. „Nagyszerűen játszott az Ázsia-kupán – mondta róla Munoz. – Az egyetlen negatívum, hogy nem velünk készült. Nagyon fontos számunkra, a támadóharmadban mindig képes valami váratlanra.”

Csakis a felsőház...

„A felkészülést pozitívan értékelem, a játékosok mindennap keményen edzettek. Egyre jobban megismerjük az új játékosokat, de szükségünk van egy kis türelemre velük szemben – mondta Xisco Munoz az elmúlt időszakról. – Látjuk, hol kell még fejlődnünk. Az eredmények nem voltak a legjobbak a felkészülés során, ezzel tisztában vagyunk, de mindennap azon dolgozunk, hogy jobbá váljunk. Fontos számomra, hogy az akadémiáról is sok játékost kipróbálhattam.”

Yhoan Andzouana, a DAC kongói csapatkapitánya arról beszélt, hogy nem a felkészülés gyenge eredményei alapján kell megítélni a csapatot. „Tavaly sok meccset játszottunk a bajnoki címért nagyon nagy nyomás alatt. Most a top 6-ért küzdünk, így meg kell birkózunk ezzel a nyomással is. Legutóbb jól sikerült a felkészülés, a nyáron legyőztük a főpróbán a Rapid Wient, aztán viszont rögtön kikaptunk a Konferencialigában. Az, hogy nem jók az eredmények a felkészülés során, még nem azt jelenti, hogy nem dolgozunk keményen. A felkészülés az egy dolog, a bajnokság meg egy másik. Amióta itt vagyok, sosem játszottunk az alsóházban, és most sem akarok. Ezt a gondolkodást nekünk, tapasztaltabb játékosoknak tovább kell adnunk a fiataloknak is.”

Végül Jan Van Daele is hangsúlyozta, hogy csak a felsőházba jutás kerülhet szóba, az alsóházról nem beszél senki. „Számomra elképzelhetetlen, hogy ne az első hatban játsszunk. A második legnagyobb büdzsével rendelkező csapat vagyunk a ligában, és sokat invesztáltunk a keretbe. De a tehetség nem elég, dolgozni is kell. Tavaly is voltak problémáink, de sok mindent elfedett a Serie A-szintű támadónk, Krstovic. Nem jó, ha teljes mértékben csak a tréner elképzelései szerint alakul a csapat. Adrián Guľa kérésére sok játékos jött ide, az edző kellő türelmet kapott, de végül láttuk, hogy nem ez a jó út.”

A DAC szombaton 15 órától a szakolcaiakkal meccsel a MOL Arénában, ezután még a Trnava, a Pod-brezová és a Žilina vár a sárga-kékekre az alapszakaszban.

Téli játékosmozgás a DAC-ban

Érkezett:
Dolcek (horvát, Hajduk Split), Jürgens (észt, Újpest), Oddei (ghánai, Rudes), Yapi (francia, Bastia), Kacsaraba (ukrán, Slavia Praha)

Távozott:
Veszelinov (Fehérvár), Gyurákovics (Győr), Urblík (Győr, kölcsönbe), Riszvanisz (görög, szerződést bontott), Pinto (portugál, Gil Vicente), Szolgai M. (Mezőkövesd, kölcsönbe), Veselovský (B. Bystrica, kölcsönbe), Niarkhosz (görög, Michalovce, kölcsönbe), Záhradník (Šamorín, kölcsönbe)

forrás: ujszo.com

A rovat legfrissebb hírei