Domonkos Kristóf szerződést hosszabbított Rózsahegyen


A Niké Liga nyolcadik helyén telelő Rózsahegy szerződést hosszabbított felvidéki tehetségével Domonkos Kristóffal

Szerződést hosszabbított Domonkos Kristóffal a Niké Liga nyolcadik helyezettje a Rózsahegy. A 25 esztendős középpályás a megállapodás értelmében 2025 decemberéig köti szerződés a Rózsahegy csapatához. A tehetséges csallóközi futballista 2022 januárjában igazolt az élvonalbeli gárdához a Komáromi FC-től.

A liptói együttes színeiben eddig 43 mérkőzésen lépett pályára és 4 gólt szerzett. Legutóbb októberben lépett pályára az Aranyosmarót ellen, de ezt követően hosszabb időre harcképtelenné vált sérülés miatt. A téli felkészülés során viszont már visszatérhetett pályára és Rózsahegy törökországi edzőtábora során teljesértékű munkát végzett és pályára is léphetett pár edzőmeccsen.

A téli szünetben egykori csapata is megkereste a másodosztály jelenlegi listavezetője a Komárom, akik tavasszal megcélozzák a feljutást. A lila-fehérek egykori játékosa viszont a maradás mellett döntött, Domonkos a Šport napilapnak elmondta nem volt egyszerű döntés, hiszen négy évet töltött Komáromban, de nem minden játékos kap egy ilyen lehetőséget egy hosszabb kihagyás után.

“Nagyon örülök, hogy a korábbi távollétem ellenére a klub szerette volna folytatni az együttműködést. Bevallom, a kiesésem miatt kicsit aggódtam is, hogy mi lesz velem ezután. Először is szeretnék egészséges lenni és ugyanazt a formát hozni, mint a sérülések előtt" - nyilatkozta Domonkos Kristóf az új kontraktus aláírását követően.

Forrás: szurkolo.sk

A rovat legfrissebb hírei