Újévi torna Királyhelmecen
Új pinpongtornát rendeznek a Felvidéken, melyet szeretnének meghonosítani a szervezők
Egyéniben és párosban is asztalhoz állnak az indulók január 13-án, szombaton Királyhelmecen, a Buzánszky Jenő Sportarénában sorra kerülő Újévi torna elnevezésű asztaliteniszversenyen.
Az először kiírt sporteseményen 9 órakor kezdődnek el az első párharcok. A rendezvényről a királyhelmeci asztalitenisz-szakosztály elnöke, a rendezvény főszervezője, Sipos Roland tájékoztatta az Új Szót.
„Először rendezzük meg ezt a tornát, amellyel hagyományt szeretnénk teremteni. Kiváló alkalomnak találom a tavaszi szezon kezdete előtt egy ilyen év eleji tornának a megrendezését, ugyanis a játékosok felmérhetik, hol tartanak a téli alapozásban, esetleg miben kell javulniuk még. A múlt évben több hasonló tornán vettem részt, és igyekeztem megfigyelni, mit is tudnék ezekből átmenteni. Sok utánajárással sikerült négy asztalt beszereznünk. Kipótolva sajátjainkkal így nyolc asztalon fognak folyni a küzdelmek. A tornát hivatásos bíró, a varannói Hajduk Erik vezényli majd le, a játékosokat csoportokba soroljuk be. Csak regisztrált pingpongozók jelentkezhettek. Körülbelül 50-60 indulóval számolunk, akik nemcsak a Bodrogközből és az Ung-vidékről jönnek, de lesznek olyanok is, akik Kassa megye különböző egyesületeiből érkeznek. Ez egy nagy lehetőség arra, hogy az alacsonyabb osztályban szereplő játékosok megmérettessék magukat olyanokkal, akik egy-két osztállyal feljebb játszanak. Pillanatnyilag környékünkön erre nem látok ilyen lehetőséget. Támogatóinknak köszönhetően a frissítő mellett reggeli és ebéd is biztosítva van” – mondta Sipos.
forrás: ujszo.com