Rossi döntött Dárdai Márton válogatottságáról


Marco Rossi nemrég személyesen is találkozott Dárdai Mártonnal, és úgy tűnik döntés is született

Willi Orbán, Callum Styles, Nego Loic – három név, akiknek a honosításával sokat erősödött a magyar válogatott. De Kerkez Milos is eldönthette, hogy Szerbiát vagy Magyarországot választja, és végül – nagy szerencsénkre – a mieink mellett tört lándzsát. A sor azonban folytatódhat.

A korábbi szövetségi kapitány Dárdai Pál három fia, Bence, Márton és Palkó Németországban születtek, mindhárman nagy tehetségek, a Hertha erősségei. De míg a Fehérvár FC-ben is megfordult Palkó már debütált a magyar felnőtt nemzeti csapatban, Bence és Márton jelenleg is a német U-válogatottak oszlopos tagjai.

Marco Rossi számára óriási segítség lenne, ha a ballábas középső védő, Márton mégis Magyarország felé fordulna, ezért a kapitány személyesen is beszélt a berlini tehetséggel. Az NB1.hu-nak adott, 2024 első napján megjelenő videointerjújában Marco Rossi többek között Dárdai Márton lehetséges Eb-kerettagságáról is őszintén beszélt.

„Ami Mártont illeti, úgy látom, hogy vannak lehetőségeink. Beszéltem vele, és amit tőle hallottam, éppen az volt, amire vártam. Reménykedtem, hogy beszélhetünk, és az történt, amire számítottam. Olyan ő is, mint a bátyja, Palkó – akit jól ismerek -, ugyanolyan tiszta tekintete van. Érthetően beszélt, és lojálisnak tűnt. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor márciusban, az első barátságos válogatott mérkőzésünkre be fogom hívni a válogatottba” – fogalmazott Rossi, akit egy másik játékosról, Sebastian Nanasiról is kérdeztünk.

„Velünk nem lehet viccelődni”

A magyar származású Nanasi a svéd válogatottban már két barátságos mérkőzésen is szerepelt, így elvileg még csatlakozhat Rossi válogatottjához. Az év elején így nyilatkozott a közmédiának: „Január elején barátságos meccseken kaptam lehetőséget, ennek örültem és büszke vagyok rá. Ha Magyarországról hívnának, akkor természetesen át kellene tekinteni a lehetőségeket, de egyelőre a svéd együttesre koncentrálok” – mondta Nanasi, aki az év további részében a svéd U21-es válogatottat erősítette.

Marco Rossi így beszélt a Malmővel svéd bajnoki címet nyert támadóról: „Ami Nanasit illeti, oda kell figyelnünk. A múltban volt pár játékos, akinek volt opciója arra, hogy a magyar válogatottat válassza, amit ezek a labdarúgók a saját maguk reklámozására fordítottak. Méghozzá azért, hogy meghívót kapjanak attól az országtól, amelyben futballoznak. De velünk nem lehet viccelődni. A magyar válogatottal nem lehet viccelődni.”

Ezek alapján elég valószínű, hogy Nanasi soha nem lesz magyar válogatott, Dárdai Márton csapattagságára viszont igencsak jó esély van. Aztán, hogy miként reagál Rossi meghívójára a 21 éves, védekező középpályásként is bevethető berlini labdarúgó, tavasszal kiderül.

forrás: társoldalunk az NB1.hu
borítókép: eurosport.hu


A rovat legfrissebb hírei