Újabb ifjúsági teremtorna Királyhelmecen


Újabb teremlabdarúgótorna házigazdája lesz szombaton a királyhelmeci Buzánszky Jenő Sportaréna

A napokban rendezett U9-es torna és az öregfiúk megmérettetése után most az U11-es korosztály veszi birtokába a játékteret Királyhelmecen.

Panyko Béla a Sportaréna menedzsere, a torna főszervezője lapunknak elmondta, négy csapat részvételével zajlanak majd a mérkőzések 2x10 percben, 5+1 játékossal a pályán.

„A labda 10:00-kor indul útjára. A gyerekek a Magyarországi Cigándról és az Ung-vidéki Nagykaposról érkeznek, mi pedig a nagy érdeklődésre való tekintettel két csapattal is ki tudunk állni. Sajnos a szobránciak a Covid, a kisvárdaiak és a sárospatakiak pedig időzavar miatt maradnak távol. A városvezetés és a szülők hathatós segítségével először rendezzük meg ezt a sporteseményt, mindenképpen szerettünk volna a gyermekek kedvében járni a karácsonyi ünnepek előtt. Úgy gondolom, hogy nemcsak nekik, de a szülőknek is örömet tudunk ezzel szerezni. Remélem, az aréna újra megtellik, mint ahogyan az az U9-es tornán is megtörtént. Akkor a királyhelmeciek Cigánd mögött a másodikok lettek öt csapat közül. Amennyiben ezt az eredményt most is megismételjük, szép évet zárhatnak utánpótláscsapataink”
– nyilatkozta Panyko.

Egyébként egy február 18-án, Cigándon sorra kerülő nagyszabású torna keretében is megmérettetik az U11-es csapat, erre a tornára a napokban kaptak meghívást, jegyezte meg Panyko.

forrás: ujszo.com

A rovat legfrissebb hírei