Nem lett jó vége az újvári gólparádénak


Tizenegy gólt láthattak az érsekújvári jégcsarnokban vasárnap, de a hazaiak nem tudtak nyerni.

Az újváriak pénteken a Zólyom (Zvolen) ellen szenvedtek 3-1-es vereséget, így nem a legjobb előjelekkel várták a Nagymihály (Michalovce) elleni találkozót.

Nem is kezdődött túl jól számukra a mérkőzés, hiszen a 12. percben már 0-3 volt az állás. Ekkor jött a kapuscsere, Kristínt Pavlas váltotta a hazaiaknál. Bár az első harmad a bajnokság újoncának szája íze szerint alakult, a végén ők is kaptak egy gólt, Hruška hozta vissza a reményt a HC Érsekújvár számára.

A szünet után teljesen kicserélték az újváriakat, akik mindent megtettek, hogy csökkentsék hátrányukat. Először úgy tűnt hiába a nagy akarás, a helyzetek kihasználása nem megy, de Rogoň megtörte a jeget és Stupka valamint Fereta találatai után már meg is fordították az eredményt. A játékrész utolsó egy percében még újabb két gól született, egy itt, egy ott, így 5-4-es előnyben vonult az öltözőbe Érsekújvár.

Az utolsó húsz perc elején gyorsan egyenlítettek a nagymihályiak. Egy emberelőnyös helyzetben Ventelä lövésébe Mašlonka ért bele szerencsésen, a korong pedig a kapuban kötött ki. Tíz perccel a vége előtt Maslonka révén újra a vendégek vezettek. A fordulatos mérkőzésen csak az utolsó harminc másodpercben tudták lehozni kapusukat a hazaiak, ez az idő pedig nem volt elég az egyenlítésre. A fordulatos gólparádét a nagymihályiak nyerték.

"Nagyon rosszul, mozgás nélkül kezdtünk. Ha összehasonlítom ezt az előző meccsekkel, ezek nem mi voltunk. A második harmadban benyomtuk a kapuja elé az ellenfelet és gólokat is lőttünk, a csapat eurfóriában játszott, ami remek volt. Ezek után meglepett, hogy a harmadik játékrészben azt vártuk, hogy magától megnyerjük a mérkőzést. Az ellenfélnek felkínáltuk a gólokat. Nem helyeztünk nyomást a játékosaikra, a korongot mi magunk adtuk nekik oda. Felelősségteljesebben kellett volna a végén reagálnunk az eredményre. Szintén nem történhetett volna meg, hogy emberelőnyben egy csere alatt kétszer is ziccerben engedjük el a vendégek játékosát. Ezek után nehezen várhatjuk, hogy megnyerjük a mérkőzést. Az ellenfélnek vannak játékosai, akik gólokat tudnak lőni, így pedig nehéz a győzelemről gondolkodni" – értékelt csalódott az újváriak edzője, Miroslav Mosnár.

Tipsport Liga, 22. forduló: 

HC Mikron Érsekújvár-HK Dukla Ingema Nagymihály 5-6 (1-3, 4-1, 0-2)
Érsekújvár, 964 néző, v.: Lokšík, Juhász – D. Konc ml., Soltész

Gólszerzők: Hruška 20. (Mikula, Andisík), Rogoň 30. (Urban, Drtina), Stupka 34. (Pospíšil), Fereta 38. (Hruška), Rogoň 40. (Hruška) ill. Kolba 7. (Safaralejev, Hričina), Spilar 11. (Giľák, Galamboš), Linet 12. (Safaralejev, Hričina), Galamboš 40. (Giľák), Mašlonka 43. (Ventelä, Spilar), Mašlonka 50. (Dalhuisen)

Fotó: facebook.com/HockeyClubNoveZamky, Zsolt Geleta

 

A rovat legfrissebb hírei