Xisco Muñoz elfoglalta helyét a DAC kispadján


Megérkezett Dunaszerdahelyre és aláírta szerződését a DAC új spanyol vezetőedzője, Xisco Muñoz

A spanyol szakember kedden megérkezett Dunaszerdahelyre, és aláírta az idény végéig szóló szerződését. A nap folyamán pedig körbejárta a MOL Akadémiát, majd megtartotta első edzését is a csapatnak.

Muñoz legutóbb az angol másodosztályban érdekelt Sheffield Wednesday csapatát irányította 12 mérkőzésen, de csupán egy győzelmet tudott felmutatni a Ligakupában.  A rutinos szakember korábban pedig a Watford együttesét is irányította a Premier Leuage-ben, ami eddigi munkája csúcsát jelentette. A Watfordnál olyan játékosokat edzhetett, mint Moussa Sissoko, Ismaila Sarr, Tom Cleverley, Ben Foster, Adam Masina, Troy Deeney, vagy a Slovan jelenlegi játékosával Juraj Kuckával is dolgozhatott. A sárga-kékek új edzője korábban dolgozott még a ciprusi Anothosis Famagusta csapatánál, valamint a spanyol Huésca gárdáját is irányította.

A spanyol vezetőedző grúz bajnoki címet is ünnepelhetett a Dinami Tbiliszi gárdájával a 2019/2020-as idényben. Muñoz munkáját az asszitens és videóelemző Roberto Cuesta Roman segíti majd, de a stáb tagja maradt Adrian Guľa másodedzője, Borbély Balázs is. Az új vezetőedzővel új erőnléti edző is érkezett Csallóközbe Miguel Gomila Andreu személyében.

Muñoz a DAC kispadján a hétvégi Aranyosmarót elleni hazai bajnokin mutatkozik be, melyet szombaton 15 órától rendeznek meg.

forrás: szurkolo.sk

A rovat legfrissebb hírei