Legyőzte a bajnokot a komáromi röpicsapat


Komárom 3-1-re múlta felül a privigyeieket vasárnap.

Amennyiben Privigye (Prievidza) úgy győzött volna a Duna-partján, hogy mindhárom pontot bezsebeli, az élre ugorhatott volna a tabellán. Ennek megfelelően jól is kezdtek a vendégek, az első szettet végig vezetve húzták be Javorčíkék. 

A második játszma elején a hazaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést, de 5-3 után gyorsan megtorpantak és nem sokkal később már 7-11 volt az állás. Tarabusék próbáltak felzárkózni, de úgy tűnt nem tudják átvenni a vezetést. 19-20 után viszont egyenlítettek majd Ogurčák révén előnybe is kerültek és végül behúzták az egyenlítő pontot a komáromiak.

A harmadik szettben bár az első pontot a privigyei Ludha szerezte, ez után nem sok babér termett a bajnok számára, Komárom végig dominálva vette magához az előnyt. 2-1-nél jöhetett a negyedik játékrész. Itt sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, jelentős előnyre egyikük sem tudott szert tenni, ha ki is alakult egy kisebb különbség, a másik fél azonnal fel tudott zárkózni. Könnyen lehet, hogy a végén is ez lett volna a forgatókönyv, de a hazaiak a legjobbkor húztak el öt ponttal, hiszen 24-19 után már csak egy jó befejezésre volt szükségük, ami másodjára meg is született.

A Spartak így egy nálánál előrébb álló csapatot is le tudott győzni, méghozzá hazai pályán és megelőzte a tabellán az eperjesieket, és immár a hatodik helyen áll.

Edymax Extraliga, alapszakasz:

VK Spartak UJS Komárom-VK OSMOS Privigye 3-1 (22-25, 25-22, 25-16, 25-20)
Komáromi sportcsarnok, 105 néző, v.: Vaško, B. Kováč

Komárom: Ogurčák 14, Tarabus 12, J. Petráš 16, Rak 9, Kašper 5, Zaťko 5, libero Turis (Forró, Sánta)
Privigye: Ludha 8, Sládeček, Pavelka 12, Prešinský 10, Rehák 14, Javorčík 8, libero Ľ. Nemec (Mačuha, Štepánek, M. Kudra 1, P. Kudra)

Fotó: facebook.com/VKSpartakKomarno

 

A rovat legfrissebb hírei