A HC DAC továbbra is az élen
Fölényes dunaszerdahelyi győzelem a Hodonín otthonában
A cseh-szlovák női kézilabda-bajnokság (MOL Liga) 9. fordulójában a címvédő dunaszerdahelyi lányok idegenben a cseh Hodonín otthonában arattak magabiztos győzelmet és továbbra is vezetik a MOL Ligát.
Debre Viktor együttese számára nehézkesen indult a találkozó, a cseh Hodonín az elején próbált lépést tartani a sárga-kékekkel, sőt a házigazdák 2-1-es dunaszerdahelyi vezetést után még fordítani is tudtak.
A csehek pedig ekkor vezettek utoljára a mérkőzésen, ugyanis ezt követően a DAC egyenlített majd fordított. A folytatásban pedig a csallóközi együttes elkezdte növelni előnyét is, a 10. percben a sárga-kékek négy góllal vezettek, majd az első negyedóra végére már hatgólos előnyt építettek ki Sáriék.
Az első játékrész további részében egyre nagyobb előnybe kerültek a sárga-kékek és folyamatosan növelték előnyüket Debre Viktor tanítványai. A sárga-kékek végül az első játékrészben kilencgólos előnyt építette ki és magabiztos előnnyel várhatták a második félidőt.
Szünetről visszatérve a hazaiak csökkentették hátrányukat pár találattal, de a 39. percre ismét visszaállt a kilencgólos különbség a DAC javára. Negyedórával a vége előtt is őrizte magabiztos előnyét a csallóközi gárda és kilencgólos előnnyel fordultak a hajrába.
Az utolsó negyedórában a sárga-kékek fölénybe kerültek és jócskán megléptek cseh ellenfelüktől. Hét perccel a vége előtt már 12 góllal is vezetett a címvédő. A végére a csehek elfáradtak és a DAC végül 14 góllal bizonyult jobbnak cseh ellenfelétől és továbbra is vezetik a tabellát a Nagymihály és Baník Most kettőse előtt.
Cseh-szlovák női kézilabda-bajnokság (MOL Liga), 9. forduló:
HK Hodonín - HC DAC Dunaszerdahely 22-36 (10-19)
A DAC gólszerzői: Erika Rajnohová 9, Sári Barbara 7, Hornyák Bernadett 5, Policarpo Valeria 5, Juhos Kata 4, Kristína Pastorková 3, Mészáros Réka 2, Pénzes Mónika 1
forrás: szurkolo.sk