Felvidéki góllal nyert a Hamburg


Bénes László újabb góllal segítette győzelemhez csapatát

Fotó: hsv.de

A német labdarúgó-bajnokság másodosztályában (Bundesliga II) szereplő Hamburg SV újabb fontos hazai győzelmet aratott és továbbra is feljutást érő helyen áll Bénes László csapata. A doborgazi középpályás ezúttal csapata egyik húzóembere volt.
 
Bénesék hazai pályán fogadta a Magdeburg együttesét. A HSV kezdőjéből a szlovák válogatott csallóközi középpályása Bénes László ezúttal sem maradhatott ki. A 26 esztendős középpályás pedig már a kilencedik percben megszerezte a vezetést a HSV-nek, megszerezve szezonbeli hetedik gólját is a jelenlegi idényben. Bénes ezzel eddigi pályafutása egyik legjobb szezonját futja, a Bundesliga másodosztályának legproduktívabb játékosa 7 góllal és öt gólpasszal. Az előző idényben hat gólig jutott, amit a csallóközi tehetség már most túlszárnyalt és még a szezon felénél sem tartunk.

A hamburgiak a második játékrész hajrájában Jatta révén bebiztosították a győzelmet és továbbra is a feljutást érő második helyen állnak Bénesék. A HSV fiatal magyar válogatott támadója Németh András a véghajrában lépett pályára a 84. percben, míg Bénes Lászlót a ráadás perceiben lecserélte Tim Walter vezetőedző.

A novemberi válogatott szünet előtt a Hamburg idegenben a Holsten Kiel otthonában vendégeskedik majd jövő héten szombaton.

Német labdarúgó-bajnokság (Bundeslia II), 12. Forduló:
Hamburg SV – 1.FC Magdeburg 2-0 (1-0)

Volksparkstadion, Hamburg, 56 800 néző, v.: Exner
Gólszerzők: Bénes (9.), Jatta (72.)

A Bundesliga másodosztályának élmezőnye 12 fordulót követően:

1. St.Pauli 26 pont,
2. Hamburg 24 pont,
3. Düsseldorf 21 pont,
4. Kiel 20 pont,
5. Hannover 18 pont,
6. Fürth 18 pont.

forrás: szurkolo.sk

A rovat legfrissebb hírei