Williams: Mindent megteszek, hogy győzzön a csapat
Az MBK Rieker COM-therm Komárno új játékosával a basketliga.sk portál készített interjút.
A komáromiaknál a két amerikai légiós, Deondre Ray és Bradley Hayes idő előtti távozása, valamint a sorozatos sérülések miatt kellett erősítés után nézni. Így érkezett szezon közben a szerb Vladimir Djordjević, valamint az Egyesült Államokból Austin Williams is.
"Jött egy ajánlat a klubtól, hogy segítségre van szükségük ebben a helyzetben. Egy nagy termetű erős játékost kerestek a palánk alá, nekem pedig ez egy megfelelő lehetőség volt. Szeretném megragadni ezt. Komáromról előtte nem igazán tudtam semmit, de mielőtt idejöttem átnéztem a legfontosabb dolgokat. Örülök, hogy a profi karrierem folytatódni tud. Szeretnék folyamatosan fejlődni és előre lépni a bajnokságban. Fontosak számomra a győzelmek" – nyilatkozta a 25 éves amerikai.
Williams eddigi két meccsén átlagban 9 pontot, 10 lepattanót és 2,5 blokkot jegyzett. "Atletikus, kemény játékos vagyok, aki nagy energiával játszik. Erősségeim a lepattanók begyűjtése, a blokkok és mindent megteszek, hogy a csapatom győzzön. A bajnokság kemény, agresszívan játszanak itt. Mi sérülésekkel küzdünk, de ha rendbejönnek a többiek, úgy gondolom nagyon jók leszünk" – értékelte magát és csapatát a komáromiak új játékosa.
Aleksander Vržina csapatában sérült Lukáš Bolek, Nini Gabrijel, Boban Tomič és Svetozar Stamenković is, utóbbi a héten talán már talán elkezdheti a teljes értékű edzéseket. Az amerikai elmondta, hogy egyetemi évei alatt találkozott már ilyennel, amikor többen is sérültek voltak a csapatában.
Williams kifejtette, hogy Norvégia nem olyan rossz hely, mint sokan gondolják, hiszen tehetséges játékosok szerepelnek ott. Mikor egy éve odakerült 5-6 erős csapat jellemezte a bajnokságot. Ezek után viszont egy anyagilag előnyösebb ajánlat érkezett hozzá, így a váltás mellett döntött. A profik között még mindig kezdőnek számító játékos így a Froyatól a francia L'union Lourdes-Tarbes Pyrenees Basket csapatához került.
A komáromiak legközelebb pénteken 18 órakor lépnek pályára hazai pályán a losonciak ellen.
Fotó: Lukáš Droppan
Kövess minket facebook-on: