Így értékeltek a DAC magyarjai a Trencsén elleni góljaik után


Vida Kristopher, Kalmár Zsolt és Vida Máté is szépségdíjas gólt lőtt szombaton a Fortuna Ligában.

A DAC-Trencsén mérkőzésen Vida Kristopher nyitotta meg a magyar gólok csapját. A támadó már a harmadik percben eredményes volt. "Szép beadás jött Divkovićtól én pedig jól eltaláltam így szép gól született. Sajnos jött az 1-1, de úgy gondolom, hogy mi voltunk a jobbak szinte végig. Tudtuk, hogy a széleik nagyon erősek és ott el tudnak menni, igyekeztünk ezt megfogni. Ez olyan 80-90 százalékban sikerült is" – nyilatkozta a meccs után a már 7 gólnál járó futballista, aki elmondta, hogy összerúgott az egyik ellenfelével, ahol talán meghúzódhatott a térdszalagja, ezért kért cserét, mert nem érezte utána stabilnak a jobb lábát, de reméli nincs komoly baj.

A második félidőben Kalmár Zsolt egy ollózós mozdulattal jutatta újra vezetéshez csapatát. "Örülök, hogy sikerült. Edzésen próbáltam már azt hiszem szerdán, de akkor mellé ment. A legfontosabb viszont, hogy győztünk, hiszen tudtuk, hogy a Zsolna kikapott, így pedig mi előzhetünk. Múlt héten ezt nem tudtuk kihasználni, de most nem engedtük el ezt a lehetőséget" – fejtette ki Kalmár, aki hozzátette, hogy reméli a következő három mérkőzést is behúzzák. Bár ígérni nem akart, de elmondta, hogy mindent meg fognak tenni, hogy ez sikerüljön.

A harmadik magyar gólt a válogatottba újra behívott Vida Máté szerezte, aki a DAC mellett a nemzeti csapatról is ejtett néhány szót: "Egy erős ellenfél ellen játszottunk. Az edző gratulált a végén, hogy végre azt játszottuk amit kellett. Büszke lehet most ránk mindenki, ez egy szép este volt... Amikor megkaptam a labdát Divkovićtól tudtam, hogy lőni fogok, örülök, hogy így sikerült. Tudtam, hogy ha csereként beállok hozzá kell valamit tennem. Remélem minél több gólt fogok szerezni és ezt is így tudom majd folytatni. A gólom mellett főleg a csapat sikerének örülök... A héten már többször eszembe jutott a válogatott, nagyon várom már. Remélem, hogy sikeresek leszünk ott is. Nekünk így nagyon jó bemenni a válogatotthoz, hogy három magyar góllal nyertünk."

Fotó: facebook.com/sportnaplo

A rovat legfrissebb hírei