Legyőzte az éllovast az STK


A somorjai futballcsapat sikerrel zárta az őszi szezont a besztercebányaiak ellen.

Az új edzőjük kezei alatt megtáltosodó Somorja a tabellán látott különbséget az első perctől eltüntette a pályán. A hazaiak hiába álltak kieső helyen, méltó ellenfelei voltak a vendégeknek, sőt az első félidőben a helyzetek alapján akár már 3-1 is lehetett volna az állás, de ekkor még kimaradtak a lehetőségek. Csak úgy, mint a második félidőben Rymarenko büntetője. Az utolsó bő negyedórában viszont kiszakadt a gólzsák. Čunta előbb az ötös sarkáról majd a tizenegyespont magasságából is betalált, majd a hajrában Rymarenko szólója végén is gólt kiálthattak a somorjai drukkerek. A fiatal támadó így javította korábbi hibáját, az STK pedig magabiztosan győzte le a másodosztály listavezetőjét.

"Kár, hogy most, amikor belelendültünk, következik a téli szünet" nyilatkozta Jakub Čunta, aki szerint nekik minden bejött a vasárnapi meccsen és nagy öröm, hogy le tudták győzni a Besztercebányát.

"Nagyon jól felkészültünk, sikerült semlegesítenünk a vendégek erősségeit. Jó játékstílust választottunk, ami bebiztosította a győzelmet. A srácok remekül, szervezetten játszottak. Ilyen remekül még egy találkozón sem teljesítettek. Nagy dicséretet érdemelnek" – tette hozzá Ján Blaháč, a somorjaiak mestere.

Az STK bár több tétmérkőzést idén már nem játszik, de még további négy hétig edzésben maradnak a játékosok, majd elkezdődik számukra a téli szabadság.

Szlovák másodosztály, 17. forduló:

FC STK 1914 Somorja-MFK Dukla Besztercebánya 3-0 (0-0)
Somorja, 470 néző, v.: Ruc
Gólszerzők: Čunta (74., 79.), Rymarenko (84.)
Sárga lap: Baez (59.)

STK: Száraz - Pančík (Válek 82.), Pončák, Mezovský, Šimčák - Baez (Fujak 69.), Nagy P., Nagy L. - Rymarenko (Leginus 87.), Boateng, Čunta
Dukla: Nôta - Migaľa, Gaško, Prikryl, Savić (Holub 78.) - Starší, Snitka, Willwéber, Tóth (Vaščák 63.), Polievka - Laksík (Dolný 69.)

Fotó: facebook.com/stksamorin, Tibor Őry

A rovat legfrissebb hírei