Mészáros András is hozzájárult a Pohronie kiütéses sikeréhez


A Pohronie alaposan kitömte ellenfelét a Szlovák Kupa második fordulójában.

A Fortuna Liga újonca a Besztercebányai járásban található, ötödik ligában szereplő Szelcse (Selce) község csapatához látogatott. A garamszentkeresztiek a forduló legnagyobb arányú győzelmét aratták, miután kilenc gólt lőttek ellenfelüknek.

Az ötödik találat a komáromi Mészáros András nevéhez fűződött. A komáromi KFC-től nyáron az élvonalbeli klubhoz igazoló futballista a 41. percben vette be a Szelcse kapuját.

Rastislav Urgela, a Pohronie vezetőedzője így értékelte a meccset a klub honlapján: "A Szelcse ellen azok is lehetőséget kaptak, akik az utóbbi időben kevesebb időt töltöttek a pályán. Úgy gondolom, hogy az ötödik ligás ellenfelünk ellen jól elvégeztük a feladatunkat és semmit nem bíztunk a véletlenre. Többen is nagy kedvvel és jól játszottak. Nagyarányú győzelmet arattunk, jó néhány szép akciót vezettünk, de remélem, hogy az Aranyosmarót elleni bajnokira is maradt még valami, hiszen szeretnénk a bajnokságban is pontokat szerezni."

Mészárosék a Szlovák Kupa, vagyis a Slovnaft Cup harmadik körében a harmadosztályú Rakolc (FK Rakytovce) ellen játszanak majd.

Slovnaft Cup, 2. forduló:

FK Szelcse-FK Pohronie 0-9 (0-5)
Szelcse, 455 néző, v.: Ihring
Gólszerzők: Klec (13.), Kondrlík (18., 20., 56., 60.), Blahút (23.), Mészáros (41.), Mazan (50.), Blahút (79.)

Pohronie: Packo - Dzurík, P. Jacko, M. Jacko, Župa - Mészáros, Sojka, Klec (Mazan 45.), Blahút - Zachara (Mainge 45.), Kondrlík

Fotó: facebook.com/FkPohronie
 

A rovat legfrissebb hírei