Mínusz nyolcról támadt fel a naszvadi kézicsapat


A Ferplast Naszvad/Ímely a félidőben nyolcgólos hátrányban volt, a végén mégis győzött.

A naszvadi hölgyek a tabella alsó részében tanyázó, eddig csak egy meccset nyerő Mocsonok (Močenok) otthonába látogattak. Az előjelek után némi meglepetésre az elejétől a hazaiak vezettek 1-2 góllal, de a vendégek tartották magukat, egészen 7-6-ig. Az ezt követő 20 percben jött az igazi hidegzuhany, teljesen leblokkolt Naszvad és a félidőben 18-10 állt az eredményjelzőn. Sokat elmond a Ferplast teljesítményéről, hogy az első félidőben a kulcsemberek közül többen is csak egy gólig jutottak, Haris Edina neve mellett állt csak három találat, valamint Molnár Bori jutott még el kettőig.

A szünet után szemlátomást mindent megpróbáltak a vendégek, de a 40. percben még mindig hét volt közte. A következő tíz perc viszont már meghozta az áttörést és zsinórban négy naszvadi gól (Kóša Nikolett és Kender Evelin 2-2) után, az 50. minutumban már 24-23 volt az állás. A hihetetlen felzárkózást követően két és fél perccel a vége előtt Molnár Bori gólja után vezetett először a Ferplast, majd Zachar Karin hetesével már kettő volt az előny. Erre még válaszoltak a hazaiak, de az egyenlítésre már nem futotta az erejükből. Haris Edináék így egy 10-19-es második félidőt produkálva 28-29-re megnyerték a nem mindennapi mérkőzést.

A naszvadiak irányítójától megtudtuk, hogy a félidei edzői fejmosás és a közös megbeszélés megtette a hatását. "Bent maradtunk az öltözőben és azt mondtuk, hogy ez így nem folytatódhat. Úgy gondoltuk nyerni már valószínűleg nem fogunk, de szépítsünk és hozzuk ki a maximumot a meccsből. Nem adtuk fel és ez lehetett a döntő. A vége hihetetlen volt, még mindig kiráz a hideg ha rá gondolok" – nyilatkozta portálunknak Kender Evelin.

Női kézilabda 1. liga, 7. forduló:

HK Junior Mocsonok-Ferplast Naszvad/Ímely 28-29 (18-10)
Mocsonok, 75 néző, v.: Jánošíková, Jablončíková

Vendég gólszerzők: Kender Evelin 4, Kládek Bea 1, Kóša Nikolett 7, Haris Edina 6, Zachar Karin 6, Csontos Petra 1, Molnár Bori 4

A csallóközaranyosiak Kassán győztek a hétvégén. Tóth Vivienék már az első félidőben előnybe kerültek, 11-13-ra vezettek ekkor. A második 30 perc során a hazaiak ki tudták egyenlíteni az állást, de az aranyosiak ennél többet nem engedtek ellenfelüknek. A számos kiállítással tarkított találkozó végül 24-25-ös eredménnyel zárult.

ŠSK Bernolákova Kassa-Handball Csallóközaranyos 24-25 (11-13)
Kassa, 85 néző, v.: Cibere, Richvalský

Vendég gólszerzők: Szalai Szilvia 5, Olajos Viktória 3, Zakál Tamara 1, Posvancz Rebeka 3, Lehotsky Szabina 1, Talian Dominika 4, Tóth Vivien 7, Zakál Vivien 1

A tabellán a Csallóközaranyos a harmadik 10 pontjával, míg a Naszvad a negyedik szintén 10 egységgel.

A rovat legfrissebb hírei