Guľa nem rejtette véka alá csalódottságát


Így értékelték a vezetőedzők a Dila Gori - Dac mérkőzést

A DAC csúfos vereséget szenvedett idegenben, és hazai győzelme ellenére kiesett az Európai Konferencia Liga első selejtezőkörében. Lássuk, miként vélekednek a látottakról a vezetőedzők!

Adrian Guľa (DAC): „Nagy csalódás ez számunkra a továbbjutás szempontjából. El kell ismernünk, hogy a Dila Gori nehéz, minőségi ellenfél volt. Az első félidőben passzívak voltunk. Kevés volt a mozgás, kinyíltunk előttük, és Petráš tartott életben minket. A nehezebbnek tűnő támadásokat kivédekeztük, mégis kaptunk egy könnyen elkerülhető gólt. Fogatlanok voltunk a pressing során, a védekezésben és a labdatartásban is. Elveszítettük a labdákat. A második félidő már teljesen más forgatókönyv szerint zajlott. Annak ellenére, hogy volt néhány lehetősége a hazaiaknak, a játékrész a mi produktivitásunkról szólt, és arról, hogy nem sikerült betalálnunk. Pedig voltak helyzeteink, kapufát eltaláló lövéseink és a legvégén kimaradt ziccereink is. Sokkal hatékonyabbaknak kell lennünk a befejezéseknél. Gratulálok a Dila Gorinak! Számunkra az európai kupaszereplés befejeződött, néhány dologban még érnünk kell. Egyértelműen csalódásként éljük meg ezt az eredményt.”

Andrij Demchenko (Dila Gori): „Tudtuk, hogy a Dunaszerdahely milyen minőséget képvisel. Az első selejtezőkörben kiemelt csapatok közül a legerősebbek közé tartozott. Annak tudatában álltunk fel a visszavágóra, hogy két gólt kell rúgnunk a továbbjutáshoz. Ami kellett, azt elértük, így igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat. A DAC-nak a labda nélküli játék nehézséget okozott, ezért az elsődleges célunk az volt, hogy minél többször kényszerítsük őket labda nélküli futásra. Ez mentális előnyt jelentett számunkra, bár a második félidőben a fáradtság miatt elvesztettük a játék irányítását. Segítettek azonban a cserejátékosok, akik új energiát hoztak a pályára, aminek meg is lett az eredménye a második, továbbjutást érő gólunk formájában. Nagyon várjuk a Poltava elleni mérkőzést, nagyszerű iskola lesz számunkra, nekem pedig ukránként nagyszerű élmény.”

forrás: parameter.sk

A rovat legfrissebb hírei