Csallóközi rangadóval kezd a DAC a szlovák kupában


A korábbi évekhez hasonlóan idén is a második fordulóban csatlakoznak a szlovák élvonalbeli futballklubok a Szlovák Kupa küzdelmeihez

A DAC ellenfele ugyan még nem ismert, de az biztos, hogy járásbeli csapat ellen mérkőzhetnek meg a sárga-kékek.

A Szlovák kupa új idényének küzdelmeire mintegy 281 gárda jelentkezett, ami rekordnak számít kupa történelmében. Az I. és a II. liga klubjai immár hagyományosan a második fordulóba kaptak besorolást, így a DAC is a második körben csatlakozik a küzdelmekhez.

A DAC lehetséges ellenfele pedig a dunaszerdahelyi járásból érkezik, ugyan az ellenfél kiléte még nem ismert, de az Egyházkarcsa-Bős párharcból kerül ki a DAC első kupaellenfele az idei sorozatban. Egyházkarcsa-Bős összecsapást július 30-án, vasárnap 17:00 órai kezdettel rendezik. A hazaiak az V. ligában, míg a vendég bősiek egy szinttel feljebb, a negyedik ligában szerepelnek, számolt be a DAC hivatalos honlapja.

A párharc győztese hazai pályán fogadhatja a DAC-ot. A 2. forduló hivatalos játéknapja augusztus 23-a, szerda, 17:00 óra.

forrás: szurkolo.sk

A rovat legfrissebb hírei