Jöhet a második grúz ellenfél


A Dila Gori ellen rajtol a DAC - ELŐZETES

fotó: ghanasoccernet.com

A grúz élvonal bronzérmese elleni hazai találkozóval kezdi meg a DAC a kilencedik európai kupakalandját. Az Európa Konferencia Liga 1. előselejtezőjében megrendezett DAC-Dila Gori párharc első felvonása csütörtökön 19:30 órakor kezdődik.

A DAC történelme során kilencedik alkalommal, sorozatban pedig hatodszor szerepel a DAC az európai kupaporondon. A ma már nem létező Kupagyőztesek Európa-kupájában (1987/88) és az UEFA-kupában (1988/89 és 1993/94) való fellépéseink után 2018 és 2020 között az Európa-ligában mérethettünk meg, majd a versenysorozatok 2021-es reformját követően harmadszor indulhat az Európa Konferencia Ligában (EKL).

Az EKL aktuális kiírásának a június 20-i sorsolása grúz ellenfelet sodort a sárga-kékek utjábaba: az ottani élvonal legutóbbi három idényének a bronzérmesével, az FC Dila Gori csapatával mérkőznek. Grúziában tavasz-ősz rendszerben zajlik a bajnokság, 19 fordulót követően az 5. helyen áll a Dila Gori.

Az EKL előselejtezőin két meccsen dől el a továbbjutó kiléte, a visszavágót egy hét múlva csütörtökön rendezik a Gori otthonában, az ötezer férőhelyes Tengiz Burjanadze stadionban. A visszavágó kezdési időpontja itthoni idő szerint 19:00 órára módosult (Grúziában két órával több van).

Ez lesz a DAC 30. európai kupamérkőzése. A piros-kékek a tizenöt országból érkező 17. „európai” kupaellenfelük, illetve másodszor csapnak össze grúz együttessel. 2018-ban egy emlékezetes párharcban búcsúztatták a Dinamo Tbiliszit az El 1. selejtezőkörében – a hazai 1:1-es döntetlent követően idegenben Bayo az utolsó öt percben szerzett két fejesgóljával 2:1-es győzelmet arattak a grúzok ellen.

Csapatunk az UEFA rangsor 162. helyén áll, míg a Dila Gori a 378. A tavalyi után második alkalommal is kiemeltként vártuk a sorsolást – tavaly ebből a pozícióból a Cliftonville és a Vikingur Gota gárdáit is búcsúztattuk. Említsük meg, hogy 2018-ban és 2020-ban nem kiemeltként voltunk képesek kiütni a Dinamo Tbiliszit, a Cracovia Krakkót, a Hafnarfjördurt és a Jablonecet is.

A Dila Gori története során hetedszer indulhat az európai kupasorozatokban. 2012 és 2013 őszén egészen az Európa-liga play-offjáig jutott, az azt követő öt alkalommal azonban rögtön az első akadályon elbukott. Tavalyelőtt a Zsolna (idegenben 1:5, odahaza 2:1), egy éve pedig a finn KuPS Kuopio (0:0 odahaza, 0:2 idegenben) búcsúztatta őket. Grúzia ötödik legnagyobb városának csapatáról itt olvashatnak részletesebben.

2020 decemberétől az egykori Ajax-futballista, a 46 esztendős Andrij Demcsenko vezeti a gárdát. A DAC edzői stábja több forrásból is gyűjtötte az ellenfélről szóló információkat, beleértve a személyes kapcsolatot is.

A párosítás továbbjutója az ukrán FC Vorskla Poltava együttesével csap össze a 2. selejtezőkörben. A lehetséges ellenfél a lengyelországi Tychyt és annak a 15 ezer férőhelyes városi stadionját adta meg hazaiként.

A két csapat eddigi európai kupamérlege (Bajnokok Ligája, EKL, Európa-liga, illetve annak elődjei – KEK/UEFA-kupa):

DAC: 29 11-3-5, 43:49-es gólarány
Dila Gori: 20 8-2-10, 17:22-es gólarány


Az Európa Konferencia Liga 1. előselejtezős DAC 1904 – FC Dila Gori párharcának az első felvonását holnap 19:30 órai kezdettel rendezik. A mérkőzést az RTVS sportcsatorna élőben közvetíti.

forrás: dac1904.sk

A rovat legfrissebb hírei