Zólyom ellen törte meg rossz sorozatát Komárom


Három elveszített bajnoki után hazai győzelemmel javított mérlegén az egyetemi csapat.

A komáromiak Zólyom (Zvolen) csapatát fogadták csütörtök este. A vendégek jól kezdték a mérkőzést, az elején náluk volt az előny. A hazai Spartak 5-8 után kezdett fölpörögni és néhány perccel később már 14-11-re vezettek is. Ekkor a zólyomiaknak az időkérés sem segített és Komárom lassan növelve előnyét megnyerte az első szettet.

A folytatás már jóval simábban alakult a Selye János Egyetem nevét is viselő csapatnak, gyorsan 6-1-es előnyre tett szert Robin Pělucha csapata. Bár az MVK mindent megpróbált, nem volt esélye a belelendülő komáromiakkal szemben, akiknél folyamatosan lehetőséget kaptak a saját nevelésű játékosok. A 25-26-os második szett után egy hasonlóan sima játék következett és a fiatalok is helytálltak. Komárom így három bajnoki vereség után egy 3-0-ás sikerrel javított mérlegén.

"Elsősorban annak örülök, hogy hazai közönség előtt sikerült nyernünk. Szerencsétlen vereségeket szenvedtünk el az utóbbi időben, ami nagyon dühített minket, hiszen volt amikor saját hiáinknak lett ez az eredménye. Ezért is boldog vagyok, hogy nyertünk és remélem minél hosszabb győzelmi szériát indítottunk most el. Örülök továbbá annak is, hogy a komáromi fiatalok is lehetőséget kaptak és éltek is vele, játékukkal teljesítették a várakozásaimat" – nyilatkozta a röplabda-szövetség weboldalán Pělucha vezetőedző.

Edymax Extraliga, alapszakasz:

VK Spartak UJS Komárom-MVK Zólyom 3-0 (25-16, 25-16, 25-17)
Komáromi sportcsarnok, 100 néző, v.: Viktoríni-Lisá, Juráček

Komárom: Rak 6, Forró 6, Zaťko 2, Ogurčák 10, Tarabus 13, J. Petráš 3, liberók Turis és Pati-Nagy (Százvai 6, Kašper 3, Jalovecký 1, Nagy M.)
Zólyom: Vrtielka 2, Borski 7, Kenny 2, Kučera 6, Michalec 4, Kamenský 3, libero Hraňo (F. Smith 6, Orolín 1, Kán)

Fotó: Facebook-M. Slávik

 

A rovat legfrissebb hírei