Rávezetések után győztek az újváriak


A Slovantól elszenvedett 5-1-es vereség után nyerni tudott az érsekújvári hokicsapat.

A Slovan pénteken 5-1-re tudott győzni az újváriak otthonában, ezek után fogadták vasárnap a sereghajtó Liptószentmiklós (Liptovský Mikuláš) csapatát Kristínék.

A meccset a hazaiak kezdték aktívabban, ők dolgozták ki a nagyobb helyzeteket, az első gólt mégis a vendégek lőtték. Nem tartott azonban sokáig az örömük, 9 másodperccel később ugyanis már 1-1 volt az állás. A következő találatra már egy hangyányival többet kellett várni, egészen pontosan 19 másodpercet. Akkor újra a Liptószenmiklós szerzett gólt.

A második harmad elején az első újvári gól szerzője Bajtek csak a kapuvasat találta el, ezek után viszont már bementek a lövések. A játékrész végére már 4-2 állt az eredményjelzőn.

A harmadik húsz perc a rengeteg kiállítás mellett két gólt is hozott. A lelkes újvári szurkolók viszont nem örülhettek, hiszen mindkettőt a rivális csapat szerezte, így következhetett a hosszabbítás. A ráadásban mindkét gárda megszerezhette volna a győzelmet, de a támadók pontatlanok voltak. A rávezetések során a hazai csapat részéről Rogoň, Pospíšil és Jakúbek is betalált, míg a túloldalon csak Uhrík volt eredményes. Az Érsekújvár így ha nehezen is, de legyőzte a tabella 13. csapatát és őrzi 12. helyét.

Tipsport Liga, 17. forduló:

HC Mikron Érsekújvár-MHK 32 Liptószentmiklós 5-4 (1-2, 3-0, 0-2, 0-0) - rávezetések után
Érsekújvár, 758 néző, v.: Fridrich, Juhász, Vyšný, Kis-Király
Gólszerzők: Bajtek 10. (Hatala), Rogoň 27. (Urban, Jakúbek), Jakúbek 34. (Rogoň), Urban 37. (Pospíšil, Andrisík), döntő rávezetés: Pospíšil ill. Vybiral 10. (Kurali), Róbert Huna 11. (Richard Huna, Rudolf Huna), Kriška 56. (Petran, Vybiral), Róbert Huna 58. (Kriška)

Fotó: Facebook-HC Nové Zámky - HC Érsekújvár magyar változata

 

A rovat legfrissebb hírei