Csábi előrelépés
Tavaly újoncként a hatodik, idén a negyedik helyen zárt a csábi sakkcsapat az extraligában
A pozsonyi Slovan elleni mérkőzés előtt készült csapatkép, balról: Hujbert Flórián, Samir Sahidi, Gyerpál Adrián, Mihók Olivér, Téglás Balázs, Jakab Róbert, Sipos István, Urhegyi Márton, Halák Miklós (Képarchívum)
A Nagykürtösi járásban fekvő település együttese megtalálta helyét a szlovák élvonalban. Csak segédpontokkal szorult le a dobogóról, négy kör után még vezetett is a 11 fordulós bajnokságban.
„Szerencsétlenül jártunk a zsolnaiakkal, hiszen ellenünk még erős összeállításban játszottak, így lett bravúros 4:4 a vége. Utána azonban alaposan meggyengült az észak-szlovákiai együttes, Homonnába el sem utazott, ahol a bajnokit játék nélkül a hazaiak nyerték 8:0-ra, Végül ez előnyükre szolgált a bronzcsatában, segédpontokban akkor kerültek jócskán elénk – tudtuk meg Jakab Róbert klubmenedzsertől. – Lehetett volna több pontunk is, de a pozsonyi Slovan és a bajnok Modra elleni hétvége nagyon peches volt. A fővárosiak ellen kezünkben volt az egyik pont, de Samir Sahidi rontott, és kikaptunk, akárcsak a jóval esélyesebb Modrától, majd később a szintén jobb dunaszerdahelyi bajnoktól. Több vereségünk nem volt. Végül örültünk a negyedik helynek is, mert fejlődik a csapat, stabil tagjává vált a mezőnynek. Bármelyik ellenféllel egyenlő csatát vívunk, s egyre jobban felzárkózunk a legjobbakhoz. Mindig a lehető legerősebb csapattal álltunk ki, nem taktikázunk. Mindössze tízen ültek asztalhoz, s közülük öten – Samir Sahidi, Halák Miklós, Urhegyi Márton, Téglás Balázs és Gyerpál Adrián – mindannyiszor. Továbbra is motiváltak vagyunk, s a következő évadban újra a dobogós helyezést célozzuk meg. Felkészülünk, Farkas Gábor FIDE-mester személyében erősítés is érkezik.”
Van III. ligás B csapata is a csábi klubnak, amely idén a harmadik lett csoportjában. Hazai nevelésűek, falubeliek alkotják a klubmenedzserrel az élen. Jó ugródeszka ez az extraligás keretbe.
forrás: ujszo.com